Mielőtt konkrétan belevágunk az évad elemzésébe, itt szükség van egy kis előtörténetre. Ugyanis, ugyanezzel a szereplőgárdával volt már egy Bosch-sorozat. Ez miben más?

Ha nagyon rövid akarok lenni, akkor a csatorna akarta elengedni a sorozatot. A főszereplő viszont ragaszkodott hozzá, és addig mentek utána, amíg más csatornán, kicsit más címmel meg lett mentve. Ugyan ott az a Legacy, és Maddie beáll rendőrnek, de ez ne tévesszen meg senkit. Továbbra is Bosch a főszereplő, csak most nem rendőrként, hanem magánnyomozóként ered egy-egy eset nyomában.

Teljesen és egyenes folytatása az alapsorozatnak. Ha nincs a csatornaváltás, ez lenne a Bosch, nem is tudom, 6. vagy 8. évada? Gyakorlatban az is, csak névleg nem.

A két váltás miatt nem lett gyökeresen más a sorozat. Bosch magánnyomozóként ugyanazt csinálja, amit eddig is. Még a módszerein se kellett nagyon változtatnia. Annyi, hogy most közben a régi jelvényét villantja meg, és hiteti el magáról, hogy nyomozó, miközben már magánnyomozó. Maddie pedig egyelőre tanuló és járőr. Ott egy-egy utcai eset van, és semmi olyasmi, ami hagyományos krimiben elférne. Fable Vis Major sorozata megvan? Amikor Kyra abban járőrként dolgozik, arra hasonlít Maddie szála, csak ez komorabb és több a tragédia, míg Fable humorizál és akciót halmoz. Maddie ellenben házastársi veszekedéshez száll ki, meg tolvajok után szaladgál és hasonlók.

Arra ez viszont alkalmas, hogy az apjával a rendőrlétről mélyebb beszélgetéseket folytasson. Mit tehet meg, mibe nem kellene beleártania magát, milyen rendőr akar lenni. Egyelőre a társait se bontják ki nagyon, bár azért az feltűnő, hogy megint szingli. Legutóbb volt egy ápoló barátja, neki már nyoma sincs. Az ügyvédnek, akivel meg Honey mellett ismerkedett meg, és nekem a kedvencem volt Maddie szerelmi szálai közül, azon évad óta fel sem tűnt. Volt most ugyan egy járőrtárs, akivel egyéjszakás kalandba bonyolódik, de az maradjon is annyiban. Azt a srácot még csak visszatérő szereplőként sem szeretném látni.

De nagyon elkalandoztam, mert ebben a sorozatban mindez csak a körítés. Ez krimi, amiben a bűneset megoldása a lényeg. Most ráadásul kellően csavarosan, mert Bosch eredetileg egy kb. 70 évvel ezelőtt elhagyott szerető sorsát és egy lehetséges babát nyomoz le. Aztán lesz belőle gyilkossági és csalási ügy is, amiben az igazi örökösök életét is meg kell menteni.

Ismerős lehet a korábbi részeket nézőknek a tempó is. Nem egy hosszú évad, nem válik unalmassá, de kényelmes és építkeznek. Tényleg nyomról nyomra haladnak, és össze kell állnia a dolgoknak. Azért is jó Maddie járőr feladata Bosch nyomozása mellett, mert más a tempó, ad tényleges cselekményt akkor is, amikor Bosch összerakja még csak a dolgokat, és nem kezd el ténylegesen tenni is valamit.

Kifejezetten örültem annak, hogy mennyi színészt át tudtak menteni erre a másik és mégis folytatás sorozatra is. Titus Welliver, Mimi Rogers, Madison Lintz – és vendégszerepelnek mások is, de ők a kiemeltek. Honey különben is nagy plusz nyeresége a sorozatnak a regényekhez képest. (Eredetileg ő meghal Connelly verziójában.) Továbbra is ő az egyik kedvencem, akár több jogot is hozhatna a sorozatba. De így is örvendetes a jelenléte és a nagyobb szerepe.

Maga az ügy talán nem tűnt olyan érdekesnek, egy figyelmen kívül hagyott rokon és az ő leszármazottjainak lenyomozása, de minden köröttel együtt egész jó történet lett belőle. Annyira nem is hiányzott, hogy gyilkosokat kergessen Bosch.

A 2. évad is lement már, tervezem azt is megnézni, ott majd kiderül, milyen irányba mentek tovább. Csendesebb bűnügyek, vagy jönnek megint a gyilkosok.

Kezdjem egy poénnal? Ma egy másik Grace Klinika szereplőt nézünk meg, milyen anya lenne filmen. Heigl után Sandra Oh következik, és ebben a filmben is van sötét tónus.

Csak itt az nem annyira thriller, inkább horror vonalon található. A történet szerint a koreai származású Amanda mindent hátrahagyott az anyjával együtt – a nyelvét, a szokásaikat, a hitüket. Amerikai életet élt, és a lányát is amerikainak nevelte, akinek még az anyanyelvét sem tanította meg. Csakhogy, az anyja halálakor a nagybátyja elhozza az örökségét. Ami igazából egy fenyegetés az anyja holmijával: el kell temetni, ki kell békíteni, vagy a szelleme kísérteni fog.

A filmmel az a legnagyobb baj, hogy kicsit sem ijesztő. Az öreglány szelleme egy ponton támadásba lendül, de nagyon gyorsan lezajlik minden. A film nagyjában Amanda titkolózik és fél, aztán a szellem lecsap és Chrissy elég lesz, hogy visszahozza az anyját. Aki meg máris belátja, hogy mindent nem tagadhat meg a múltjából.

Mégis, hol kellene itt megijedni? A szellem se nézett ki ijesztően, és a megszállás is kimerül annyiban, hogy egyszer elsötétedik Amanda pupillája. Nem látványfilm, kifejezetten nem az. Inkább kis költségvetésű, esti műsorsávos filmnek tűnik, amit félálomban néz az ember. Talán misztikus és horror jelzőket aggattak rá, de ennek ellenére könnyen el lehetne aludni is rajta. Rémálmokat se okozna.

Drámának jobban működik, két szinten is. A gyökereit megtagadó nő története, aki egyetlen dologra építette fel az életét. A lányára. Amikor szembesül azzal, hogy Chrissy elmegy és a saját útját járná, akkor szembe kell néznie a maga döntéseivel, így a múltjával is. A másik, hogy mit kell az anyjának megbocsátania. Mert Amanda nem véletlenül menekült el és tagadott meg mindent. Erőszakos anyja volt, és a film fokozatosan felfedi, milyen traumákat és hogyan okozott anya a lányának.

Talán abban érzem leginkább a keleti hatást, hogy mi lesz a végeredmény. Egy amerikai szereplős történetben, ázsiai alap nélkül szerintem simán szellemet űznének, és a gonosz anya szelleme menne a pokolba. De ez keleti film, ahol a gyerek az életével tartozik a szüleinek. Akkor is, ha bántalmazzák és megnyomorítják azt az életet.  Az a leginkább meglepő a filmben, hogy Amanda is képes lesz megbocsátani, elengedni dolgokat és egyes elemeket visszavenni a múltjából.

Ha nagyon elemzek, lehet abban párhuzamot találni, hogy anyaként és lányként Amanda nagyon hasonló konfliktus él meg. Tud tanulni egyikből a másik megoldására?

Azt már írtam, hogy nem látványfilm. A szellem is egyszerű, a történet főleg a család eldugott és magányos házában játszódik. A színészeknek kell eladni, elsősorban Sandra Oh-nak. Ő van a középpontban, ő hasonlik meg, ő van traumatizálva is. Még a színésznő a film legerősebb eleme.

Mert maga a történet viszont vérzik. Nem ijesztő, nem igazán dráma, és a végével is nehéz azonosulni. Furcsa. Szomorú. Nincs jó története.

Ezt a filmet már láttam, csak akkor angolul. Most megnéztem szinkronosan is. Mivel nem emlékszem, annak idején mit szóltam hozzá, majdnem friss szemmel néztem.

Mert azért a déjá vu érzés volt, hogy ezt már láttam. Ha nem is tudtam volna megmondani a végét, ismerős volt az egész, és nem lepődtem meg semmin. A csavar nem is ült, addigra már biztos voltam benne, hogy ezt a filmet egyszer már megnéztem.

Így másra koncentráltam benne. A hatodik érzék megtanított arra, egy filmben hogyan kell felismerni a szellemeket. Ők beszélnek másokhoz, kommunikálnak, és ha néha úgy is tűnik, egy gesztus válasz a dolgaikra, ha nem beszélgetnek velük, akkor gyanús a kilétük. Már nem egy filmnél bejött. Itt most kiderül, hogy a skizofrének a kitalált alakokat is így szúrhatják ki. Van, aki rajtuk kívül kommunikál velük? A többiek reagálnak rájuk?

A film egyik dilemmája éppen az, hogy ki valóságos vagy kitalált Rain környezetében. Ő is próbál rájönni, és az apja is felügyeli, hogy mennyire igaziak a lánya kapcsolatai. A film egyik átverése különben, hogy 2 olyan személy van benne, akire lehet gyanakodni, hogy csak Rain képzeletében létezik. A nyomok alapján a fiú az, aki inkább tűnik kitaláltnak. A másik az anya alakja. És van egy pont, amikor ők ketten egy térben vannak, és az anya megerősíti, hogy a fiú valódi, ő is látja Calebet. Mire a fiú meg fogja magát és valósággal elmenekül a házból. Ebből már rá lehet jönni, hogy ki az, aki valójában nincs jelen. Nem csak akkor, amikor az apa által lelepleződik, hogy ki nincs már, és ki igen. Azt még poénnak is fel tudtam fogni, amikor az apa győzködi Raint, hogy menjenek és meneküljenek, akiért a lány vissza akar menni, csak a fejében létezik. Aztán sérülten kijön a házból, az apa meg csak les, hogy ezt bizony benézte.

Ezt a vonalat most sokkal szórakoztatóbbnak éreztem, mint a tényleges thrillert. Hiszen Rain biztos benne, hogy a szomszéd házban, ami egy egyedülálló tanárnőé, látott egy kislányt. Amikor Caleb segít neki, a neten megtalálják, hogy ő egy elrabolt kislány, aki hónapok óta nincs meg. És nem akarnak hinni neki, a nő kihasználja a lány betegségét is, hogy bezárassa Raint és elhitesse, hogy nincs nála senki. Igazából ennek kellene az izgalmasnak lenni be, itt van a bűnügy és a rejtély. De pont ez az, ami már nem tudott érdekelni, mert már láttam a filmet.

A szereposztása nem is rossz, pláne saját korában. Heigl már vesztett a glóriából, így a főszerep helyett ő lett az anya. Madison Iseman feltörekvőben volt, ahogy Israel Broussard is. Aztán ma már tudjuk, hogy nem repültek túl magasra, de annyi filmben feltűnnek, hogy ismerős legyen az arcuk. Broussard hozta azt a jófiút, amivel tinifilmes zsánerbe illik, Iseman kicsit többet játszhatott. Neki nem csak a szép tinilány jutott, aki szerelmes lesz, hanem a beteg egyén is, akinek nem hisznek akkor sem, amikor igazat mond. Aki maga is megkérdőjelezi, hogy mennyire bízhat saját magában.

Mai szemmel nem mondanám erős filmnek. Még csak abban sem, hogy bemutassa a skizofrén beteg életét. Mert közben láttam már olyat is, aminek ez sokkal jobban ment. (Szavak a falakon, hogy egy konkrét példát is mondjak.)

Most leginkább arra volt jó, hogy amíg ment mellettem, dolgoztam a számítógépen, és mégis volt valami, amire közben felnéztem.

Lassan a végjáték jön, és még minfig tudnak játszani. Természetfeletti vagy nagyon is emberi bűnök? Avagy, True Detective (s04e05) utolsó előtti rész. Még jobban húzták össze a szálakat, és már sejteni lehet, ki áll minden hátterében. Az pedig nagyon is emberi gonosz, pénz és haszon lesz az indok mögötte. Ugyanakkor több szereplő is drámai pontra érkezik el. Simán Peter helyzetét mondanám a legrosszabbnak, akinek ebben a részben olyasmit kellett tennie, amiért egy görög drámában a nyomába erednének a fúriák és nem lenne nyugta soha többé. Azt hiszem, így is elég lesz neki összerakni magát, isteni lények büntetése nélkül is. Már csak azt nem látom, a tudósok halála hogyan jön mindehhez. Mert a helyi nőre pár éve már van elméletem, de mi történt most? A sötét színvilág, a színészi játék, a rejtély elhúzása – amit tudott eddig a sorozat, még tudja. Tényleg a válaszok vannak már csak vissza.

A Masters of the Air (s01e05) kapcsán meg már nem is tudom, mit írjak. Történelemből nagyon is tudjuk, hogy a náci Németország vesztett. Ehhez képest most megint azt néztük, micsoda veszteséget szenved el az amerikai légierő. Brutális volt, amit megint lekevertek nekünk a bombázás kapcsán. Az is volt a legjobban megfogva a részben, amikor várták haza a gépeket és az a döbbenet, hogy nem jön senki. Az egészen visszhangozza a döbbenetet, amit én is éreztem közben. Egyszerűen kimaradt nekem, hogy volt ilyen légi fölénye a náciknak, még akkor is, amikor már az USA is beszállt a háborúba. Úgyhogy, folytatódnak a veszteségek. A megtorlásra tervezett hadművelet újabb tragédiákat hozott csak. Plusz, egy pilótét, akivel pótolni akarják a kiesőket? Az biztos, hogy nem kicsit volt hősies és mesteri, ahogy hazavitte egyedüliként a csapatát. Ettől függetlenül arra még mindig várom a választ, hogy mi van azokkal, akik a történelem szerint élnek, itt meg halottként vannak kezelve. Látványos ez a rész is, és egészen másképpen dráma, mint az előző rész volt. Szinte azt kérdezem magamtól, hogyan nyerik meg a háborút, ha ennyi veszteséget szenvedtek el? Majd jövő héten meglátjuk, és talán jön több válasz is.

Ennyire semmilyen és számomra érdektelen filmet… Ahogy belegondolok, azt fogom tudni ragozni, hogy miért nem tetszett. Mondjuk, az akár hosszan is megy.

Rögtön az első, hogy kb. semmi értelme nem volt. Ki, mit és miért csinál? Az még érthető, hogy a bevándorlók valahogy meg akarnak élni, és elvállalják a munkákat. Még az is ok, hogy Donnie és a nagybátyja drog miatt ügyködnek. Aztán, hogy ez a kettő sáv minek találkozik? Egy ponton már fel is adtam, hogy ki kit és miért akar megölni.

A második, hogy jellegéből adódóan az ilyen filmek nem kötnek le. Van egy csapat, akik ki akarják nyírni a többieket. Menekülnek, üldözik, összecsapnak és ennyi. Meg lehet ezt is ötletesen csinálni, de itt kergetőznek a sivatagban, közben meg a drogmaffia is okoskodik. Teljesen hidegen hagyott. Az ilyen filmeket háttérként tudom elviselni, amikor valami mást csinálok közben. Legyen az akár pakolás, akár munkaügyben valami – a lényeg, hogy csak közben vagyok odapillantani a képernyőre és mehet szépen háttérben a film. Csak éppen ezt úgy készítették el, hogy nyelvi korlátokba ütköztem. A bevándorlók maguk közt spanyolul beszéltek és sok ilyen rész van a filmben. Volt rajta felirat, de ilyenkor oda kellene néznem. Ha csak hallgatom, nem értem. Nos, én meg nem igazán akartam odanézni. Így aztán nekem ez-az ki is maradt a történetből. Bár kétlem, hogy menekülés közben a két férfi olyan sok mindent megvitatott volna.

Erről jut eszembe a harmadik pont. A földrajt nem az erősségem, de minimum furának találtam, amit az illegális bevándorlók nemzetsége kapcsán műveltek. Simán spanyolul beszél mindenki és még segítenek egymásnak, alkudnak is, miközben gyakran nem is egy helyről jöttek. Itt kb. úgy nézett ki, mintha mindenki, aki Dél- és/vagy Közép-Amerikából érkezett az Államokba, spanyolul beszélne. Erősítsük kicsit az előítéleteket? Pláne, hogy az ausztrál színésze szájába adnak ilyeneket.

Nem tudok, mit kiemelni belőle. A fiatal bevándorló a számára nagy, de egyszerű álmával – éttermet szeretne nyitni – szerethető figura, nem is nagyon érteni, hogy tud ennyire életveszélyes helyzetbe keveredni. Mindenki más meg romlott, legfeljebb menet közben rálel magában valami elveszettre, és egy nagy áldozattal feloldozást nyer a korábbi viselkedése miatt. Vagy – rohadék volt, az és lesz is, amíg él.

Nem látványos, még azt is untam, ahogy kergetőztek meg küzdöttek egymással.

A szereposztáson is inkább szörnyülködtem. Bár Luke a legkevésbé sikeres színész a Hemsworth-fiúk között, azért ennél jobb szerepek szokták megtalálni. Nem is áll neki jól a rosszfiú szerepkör – ilyenkor is az a tejbetök vigyora van, amit képtelen őrülten vagy veszélyesen megvillantani. Thomas Jane-t meg fel se ismertem. A stáblistánál döbbentem le, hogy mennyire megöregedett. A két menekülő bevándorlót autentikusan kisebbségi színész játszotta, még jobbak is voltak, mint az ismertebb nevek a kisebb szerepekben. Ami egynek visszalépés, másnak lehet előre, amit lelkesen tesz meg.

Üzenete nincs. Izgalom sincs benne. Ezzel be is fejeztem, egyszerűen nincs mit hozzáfűznöm. Jókora csalódás ez a film, még csak háttérfilmként se vált be.

Nincs nagy meglepetés abban, hogy ez a minisorozat a Netflix kínálatába került be. Ha a szolgáltató zászlóshajóit kellene torpedózni, az egyik célpontom a Narcos franchise lenne. A Griselda meg remekül illik melléjük, ugyanaz a téma megint kicsit másképp.

Ok, nem bírok leállni. A bevezetés Escobar egy mondása, Griselda Blancóról. Még egy közös szereplőt is találtam – Griselda második férjét egy olyan színész játssza, aki nagyon sokáig Narcos állandó szereplő volt. Itt sokkal hamarabb kikerül a képből, de már a személye összeköti a pontokat. A korszak, a csempészet meg közös, így az annyira nem meglepő, hogy az Ochoa család ebben is képviselteti magát.

6 részes a sorozat, és két egységre lehetne bontani. Az első fele, amit szívesen néztem. Abban kell a nőnek Miamiba menekül, és eltartania magát a fiaival együtt. Az egy karriertörténet, csak a bűn felől. Egy háziasszony miképpen kerül a helyi drogvilág vezetői székébe. Kemény és kegyetlen döntéseket kell meghoznia, de ott még inkább az áldozatot láttatják benne is. A nőt, aki felküzdötte magát a prostitúció világából, és nem bírta elviselni, hogy a férje mire kényszerítette, megint eladta, aztán őt bántotta érte. Aki hozza az ötleteket, az eredményeket, és a női mivolta miatt mindig félrelökik. Aki nem csak magáért küzd, hanem azokért is, akik mellé álltak, akiket szeret. Ott közösségi ember, jó anya és barát.

Majd jön a gyökeres fordulat, amikor már Griselda a csúcson van. Amikor ő a Keresztanya, amikor már nincs feljebb. Gazdag, félnek tőle, a rendőrség nem tud hozzá férkőzni. Ugyanakkor a sikerének a megszállottja lesz, és valósággal beleőrül, hogy mindent megtartson. Már nincsenek fenntartásai, simán osztja a szeretteinek is a halálos ítéleteket. Nem gondolkozik tisztán, paranoiás. Mondhatnám azt is, hogy nem kell a rendőrség, hogy tönkremenjen. Megoldotta ő magának.

Ott már a nyomozónő, June a hős, aki nem nyugszik, amíg nem kerül börtönbe a nő. Hasonlóan megszállott, és ugyanolyan nehezen boldogul nőként, mint Griselda annak idején a törvény másik oldalán. Így megvan a két oldal: a törvény egyik oldalán és a másikon. Ugyanaz a nehézség, hasonló siker és ugyanaz az ár, amit fizetnek érte. Talán csak annyi a különbség, hogy June nem megy börtönbe a tetteiért, és neki van esélye összekaparni a családját.

Látványra szépen összerakták, már akkor a gazdagok és szépek világát látjuk, amikor Griselda még csak egy menekült egy kocka droggal. Végig nagyon oda van figyelve, milyen belső tereket és ruhákat látunk. Vergara végig nagyon exkluzív ruhatárat kapott, és aki erre fogékony, simán lehet nézni a sorozatot olyan szemmel, hogy milyen ruhái vannak a főszereplőnek.

Nem a színészi alakítások miatt kell megnézni, bár egy-egy pillanata mindenkinek van minimum. Bár személyként az összeszedett, céltudatos és feltörekvő Griselda volt a szimpatikus, akkor többet lehetett megmutatni, amikor a születésnapi bulin ugrálnak az arcai és hangulatai. Az egyik percben tomboló és erőszakos őrült, majd rátör, mit tett és összeomlik. Nagyon Vergara sorozata különben, a többiek neki végszavaznak, és nincsenek önálló történeteik.

Egy-egy Narcos évad mellé kiválóan működik, ha némileg csajosabb is a megfogása. Mert itt bizony megbeszélik, hogy mennyivel nehezebb csak azért ez a műfaj, mert nő a főnök és nem férfi.

Előre nem olvastam róla semmit, csak röviden, mégis miről szól. Az ártatlanul lecsukott nő kiszabadításán dolgozik a férje. Így meg is csapott, amikor nagyon hamar azt vettem észre, hogy én ezt már láttam. Miközben ezt a francia filmet még biztosan nem láttam.

Plusz, a férfi főszereplő a fejemben átfordult Russel Crowe-ba. Az első percek után már le is esett, hogy igen, láttam – csak nem ezt, hanem az amerikai feldolgozását. Crowe főszereplésével. Azért már végignéztem, ha elkezdtem, de nem sok értelme volt. Egy majdnem állandó morgás lett a vége, hogy unom, mert tudom mi lesz és mennyivel jobban tetszett a másik szereposztással.

Vincent Lindon nem játszik rosszul, sőt, nagyon hitelesen adja a feleségébe nagyon szerelmes férfit, aki elkeseredetten kezd terve megvalósításába. Szinte látni, ahogy szenved egy-egy lépésért a terv megvalósításában. Csak éppen annyira nem működik a Lindon – Kruger párosítás. Ha a nyitányban nem nagyon szerelmespárként, sejtett erotikus jelenettel indítunk, én simán apa – lánya párosnak néztem volna őket. Ráadásul Lindon még csak nem is sármos. Nem hittem el, hogy ők egy összeilló házaspár lennének, hiába ezt adná el a film. Még többnek is látszik a korkülönbség a színészek közti 17 évnél. Öregnek is látom Lindont a szerephez.

Lassan is haladnak az események benne. Az amerikai változat sem volt éppen körömrágó akció, de így, hogy tudtam is, mit és hogyan old meg, pláne lassúnak és túl kiszámoltnak tűnt a film. Kevés előkészületet tett a főszereplő, viszonylag könnyen meg tudott oldani mindent, maga a szöktetés meg roppant fapados volt.

Egyszerűen nem tudtam eldönteni, minek kellene ezt a filmet eladnia. Mert akciófilmnek alig van benne valami. Thrillernek rém unalmas, és nincs is meg a szokott katarzis. Még csak feliratban a végén se derül ki, hogy az igazi elkövető előkerült-e, vagy mi történt a családdal. Nem is próbálja meg Julien az igazi gyilkost előkeríteni, 2-3 évvel az eset után nem is sok esélye lenne. Marad a dráma, de annak meg érzelmileg egysíkú. Lisa ártatlanul kerül gyilkosként elítélve börtönbe, naná, hogy kikészül. Julien meg attól, hogy elveszti a szeretett nőt, aki egyre rosszabbul is van, a közös gyereket meg kvázi egyedülálló apaként nevelheti. Nincs se hullámzás, se változás, se valami konfliktus. Túl egyforma az egész érzelmileg is.

Nincs látványelem, és mást már írni se tudok róla. A legnagyobb benyomásom róla, hogy én mennyire untam. Szinte kísértést érzek arra, hogy csak azért megnézzem az amerikait, hogy másodszorra azt is ilyen semmilyennek látom-e, vagy az jobb.

Lacheau minden komédiáját nem szerettem, de az Alibi.com azok között volt, amiket szívesen néztem. Így a folytatásnak is lelkesen ültem neki, ha nem is nagyon volt előzetes ismeretem, miképpen nyitják újra az irodát a fiúk.

Az újdonság az is benne, hogy nem nyitják újra. Gregory és Florence házasodni készülnek, és ennek folyamodványaként a családjaiknak is meg kellene ismerkedni. Ám annyira szerencsétlenül jön ki a helyzet, hogy a férfi képtelen előállni a szüleivel. Kiderül, hogy az anyja éppen az a pornószínésznő, akinek a munkásságáért a leendő apósa rajong. Az apja meg az a csaló, aki bekerült a tévébe és leendő anyósa nem győz szörnyülködni rajta. Így aztán a régi barátokkal összeáll, hogy kamu szülőket találjanak neki. Igen ám, de mivel közben megkereste a szüleit, nekik meg kamu menyasszonyt és barátokat kell bemutatni. Meg levezényelni két esküvőt – egy kamut a szülőknek, egy igazit Florence-szel, akinek semmire nem szabad rájönni. Az eredmény meg a káosz a köbön.

 Sikerült úgy levezényelni mindezt, hogy komédia legyen, mókás és nem sértő. Azért aranyosnak nem mondanám, ez nem az a romantikus irány, amit tudnak a francia filmek. De értékeltem azt is, hogy az esetek nagy többségében vállalható poénok követik egymást. Talán csak egy volt, amin azért forgattak a szemem. Amikor Augustin a fenekére ragasztott WC-ülőkével szeli át a várost, és több olyan jelenet is van, amikor a kamera a pucér hátsóját teszi fókuszba. Ok, még egy. Arra is építettek poénokat, hogy Appoline pornózik, és mű-e a melle. Anélkül is meglettem volna.

De a Florence – Gregory páros tetszett, és bőven volt benne játékosság. Azt el tudtam hinni, hogy ők szeretik is egymást, meg ugratják is egymást, közben meg jól szórakoznak. (Mivel ők az életben is pár, közös kisfiúval otthon, tényleg rutinból mehet nekik ez a házaspáros felállás.) Azt különben is használták több generáció esetében is, hogy a párok miképpen ragaszkodnak egymáshoz, mit tudnak megbocsátani egymásnak.

Szívesen vettem a sok visszatérő szereplőt is. Lacheau különben is szívesen dolgozik a saját körével, csak abban van különbség, hogy mikor ki a főszereplő és ki játssza annak barátait. Különben ezt a filmet is jegyzi rendezőként is. Vele együtt három olyan színész van a filmben, akiket már sok mindenben láttam. Tarek Boudali egyike a színészeknek, akikkel sűrűn együtt dolgozik és cserélgetik a főszerepeket. Most épp Boudali a barát – mellesleg itt narkolepsziás, aki mindig a legrosszabb időpontban alszik el. A menyasszonyt játszó Elodie Fontan talán a Bazi nagy francia lagzik 3 részéből ismerősebb, de ő is nagyon sok Lacheau-filmben kapott kisebb-nagyobb szerepet már – így is ismerkedtek meg, mielőtt össze is jöttek. Az jót is tesz a filmnek, hogy érződik benne, baráti társaság csinálta.

Simán jobban tetszett, mint a Batman paródiájuk korábban. Nem kellett mű látványelem, sokkal jobban működött az, ahogy az ál-apa ármánykodott és szerepelt, míg az ál-anya hirtelen feltűnt, mert senki nem vette észre a jelenlétét. Vagy, amikor a fűnyíró lekapta Florence fél hajkoronáját.

Akár harmadik részt is el tudok képzelni, amiben babáznak, de majd kiderül. Egyelőre a Kutya és macskát látom a következő filmeknél.

Az Apple TV sorozatának producerei között ott van Reese Witherspoon, és ez nagyjából be is lövi, milyen történetre lehet számítani. Meg is állapítottam, ahogy néztem, ha regény lenne, pont olyan lenne, mint amit Reese be szokott válogatni a könyvklubjába.

De nincs mögötte regény, ez egy sorozat. Az különben érdekes kérdés, mennyire zárt. A történetet tulajdonképpen megoldja, megkapjuk a válaszainkat, de a szereplők sorsa olyan ponton marad abba, ahonnan még van hova tovább. Sophie éppen csak kezdheti felfedezni, hogy ki volt Tess és mi van a múltjában. James meg biztosan nem törődik bele abba, hogy ilyen módon özvegy lett és kezdje újra. Elvben különben berendelték a 2. évadot, még 2022-ben, de nem úgy tűnik, hogy készülne. Jackson-Cohen tavaly másik sorozatot csinált, Mbatha-Raw meg a Netflixnek forgatott filmet. De különben sem látok híreket, hogy ennek nekiálltak volna. Legfeljebb azt láttam, ki jön a 2. évadra. De mikor?

A történet thriller és női felhangokkal. Adott egy jómódú, angol gyökerű amerikai feleség, Sophie. Csinos, jó élete van és egy szerető, bankár férje. Csak éppen Sophie nem emlékszik semmire ebből. Volt egy öngyilkossági kísérlete – időben megmentették, de az emlékei törlődtek. Csak azt érzi, hogy valami nem stimmel körötte. Nyomozni kezd, és dőlni kezdenek a dominók. A férje, a barátai, de saját maga is titkokat őrzött.

Arra is van kihegyezve a sorozat, hogy mit derít ki, és az hogyan írja át mindazt, amit addig gondoltunk. Akár magáról Sophie-ról, vagy éppen a körötte levő emberekről. Minden részre jut egy elég nagy csavar, és folyamatosan változik, ki a történetben a jó és a rossz. Vagy, nem is ez a jó szó. Inkább azt kellene írnom, hogy ki milyen okból bűnözött és mit.

Játszanak sok mindennel, és csak egyik része ennek Sophie személyének rejtélye, az öngyilkossági kísérletének mikéntje. Mert Sophie meg van győződve arról, hogy valaki megölni akarta, miért akart volna öngyilkos lenni? Lesz itt megszállottság és zaklatás, többféle átverés és lopás, menekülés és fenyegetés. De ezen túl ez a kapcsolatok sorozata is. Kit szeret az ember, és mit képes még megbocsátani a szeretett félnek? Mi az, ami még nemes és tiszteletet érdemel, hol lesz az emberből balek? Mennyi második esélyt lehet adni és elfogadni?

A sorozat mesél Sophie és James, valamint Sophie és Baden kapcsolatairól. Mitől működik egy szerelem? Változhat-e valaki, hogy megfeleljen a szeretett fél elvárásainak? A látottakból az jön le, hogy egy pontig szépen meglesznek. Itt Sophie az, aki felvett egy szerepet James kedvéért. Amikor azonban bajok jöttek, Sophie visszanyúlt az előző élete eszköztárához, és menekülni kezdett problémamegoldás helyett. Ennek tünete Baden, majd minden, ami az öngyilkossági kísérlet körül zajlott. Vagyis, az ember nem tud kibújni a bőréből és csak ideiglenesen tud más lenni a szerelemért is. Amint Sophie összerakja a történetét, jönnek vissza az emlékeiből is, ezt alátámasztandó nem hoz más döntéseket. Ugyanazt teszi, amit korábban is.

A történet érdekesen és rejtélyesen van megfogva, le is kötött. Azzal voltam inkább bajban, hogy minél inkább kiderültek a múltbéli események, annál inkább vesztették el a szereplők a szimpátiám. James a nagy szerelmében balek, Sophie tolvaj és csaló, Baden meg vészesen közel kerül egy zaklató szerepköréhez. De ott vannak a baráti kör tagjai is: Caroline, aki szintén eléggé balek azzal, ahogy hagyja magát kihasználni. Harrison, aki meg éppen fordítva, ő jobban mutatja magát, mint amilyen ember. Ha valakit megkedveltem, vagy sajnálni kezdtem volna, biztosan kiderült róla valami olyasmi, ami miatt már másként kellett viszonyulni hozzá.

A szereposztás nekem tetszett, de az Apple különben is jól szokott válogatni. Gugu Mbatha-Raw szépen hozta Sophie arcait. Ő tipikusan az a színésznő, akinek szerintem sokkal előrébb kellene tartania, és sikeresebbnek lennie, mint ahol van. Oliver Jackson-Cohen számára a mozi felé nem akar jönni az áttörés, de sorozatszínésznek bírom, itt is kellemes pont volt a sorozatban. Ari Graynor nem tudom, miért, de nem szimpatikus. Ő olyan arc, akit láttam ebben-abban, de gyorsan el is felejtettem. Francois Arnaud meg éppen feltűnik, messze van ez a Borgiák kvázi főszerepétől. Itt éppen annyit volt képernyőn, hogy elgondolkozzam, honnan ismerős.

A történet jó, és a színészekkel együtt ez el is adja. Nem látványműsor, de egy thrillernek nem is kell annak lennie. Most már csak várunk, jön-e és mikor a folytatás.

Hát, nem csak a Marvel univerzum esett szét. A DC sem tudja, talán nem is akarja összefogni a filmjeit. Az Aquaman 2. része annyira önálló film, hogy ebben még csak nem is vendégszerepel valaki más az Igazság Ligájából. A történetben sincs semmi, ami összekötné a többi filmmel.

Inkább belügyi gondok vannak. Pár év eltelt, Aquaman unja magát királyként. Van egy tanács, ami nem sok mindent enged meg neki. Elvette Merát, és a kisbabájuk nevelése, ami leginkább leköti a férfit. Egészen addig, amíg David Kane újra színre nem lép, és nem veszélyezteti az egész világot. Kénytelen ahhoz fordulni, akihez nagyon nem akart: Orm lehet a megoldás. Így a testvére szöktetése után együtt erednek Kane, és vele egy régi veszedelem nyomában.

Az talán látszik, hogy a korábbi szereplőket sikeresen visszacsábították erre a részre. Megjegyzés, jobb történet is, mint az első volt. Visszatért Momoa, nagyobb és szimpatikusabb szerepet kapott Patrick Wilson, itt van Nicole Kidman, Dolph Lundgren, Yahya Abdul-Mateen II. és Amber Heard is. Akit nem véletlenül hagytam a végére. Ugyan nem dobták ki a színésznőt a magánéleti botrányai miatt, de látványosan megnyírták a szereplését. Atlantis királynéjaként alig jelent meg, Aquaman családi jeleneteiben az apja, az anyja és a bátyja, és persze a baba kapnak szerepet. Bántotta is a szemem, hogy megy a nagy babázás, a kicsi anyja meg sehol? Aztán az első Kane akció betegágyba juttatja a nőt, így még kevesebb szerepet kap. Sikerült kiírni úgy, hogy hivatalosan nincs kiírva.

Igazán színészként senkinek nem kell jelen lennie. A színes, giccses ruhák, az izmok és a kidolgozott testek játszanak szerepet, nem az alakítások. Erre a legjobb példa Orm visszatérése. A börtönben éppen csak kapott vizet, kb. úgy néz ki a szöktetés alatt, mintha csontváz lenne. Aztán egy mártózás a tengerben, és jön a kidolgozott izomzat, belőtt szőke haj és a szikrázó szempár. Ha nem az 50 éves Wilson, hanem valamelyik Hemsworth – tudom, ők a Marvel csapatban vannak – játszaná, mondanám, hogy tipikus kamaszlány falra való jelenet a habokból kiemelkedése szépfiúként.

A történetet okosnak nem mondanám, de szórakoztató és megvan a maga izgalmas része is. Rájönnek, ki ellen küzdenek és van egy nagy összecsapás, amiben a családi kapcsolataikat is végérvényesen rendezniük kell. Nekem szimpatikusabb is a testvérek kibékülése, mint egyéb verziók. Máig sajnálom, hogy a Fekete Párducban meghalt az unokatestvér – pedig, ha maradt volna, Jordan át tudta volna venni a Párduc szerepet. De lehetne mondani Loki elestét is, ha a multiverzum és a sorozat azért azt a színészt és karaktert még játékban is tartja. A lényeg, Orm kap még egy esélyt, és így a következőkben is lehet rá számítani.

A látványra azt mondanám, kettős. Egy részről tiszta giccs és nem tetszik, ahogy kinéz. Pl. az atlantiszi harci ruhák és a város is túl… színes és mű. Viszont, az elveszett város és a zombik jól néztek ki. A kézi harcok is rendben voltak, és ez azért nem az a film, ahol lőnek és fegyverek döntik el a csatákat. A szigony nem éppen az a fegyver, amivel lőnek, ha ezek azért többet is tudnak, mint ami a sima halászoknak van.

Akad benne humor is, és szerencsére nem csak az, hogy Aquaman kretén. Megmaradt egy kicsit ez a vonal is, és a legtöbbször ez az, amin fintorogtam. De ebből visszavettek, más beszólások és helyzetek is vannak, amit többre is értékeltem.

Fura is ezt leírni, de ezen a filmen egész jól szórakoztam. Megvannak a fenntartásaim, és Momoa meg az Aquaman továbbra sem a szívem csücske, de ez meglepően kerek volt.