Minden napra egy film

Minden napra egy film

Settlers

Veszélyes Mars

2021. augusztus 23. - BBerni86

Kolóniát működtető, betolakodóval küzdő, idegen bolygós.

Reza és Ilsa a Földről menekültek a Marsra. A hajójukat kilőtték, és egy olyan zárt birtokra érkeztek, melyet egy megözvegyült férfi tartott fenn. A lányuk, Remmy már itt született meg. Napi szinten küzdeniük kellett az életben maradásért, a kihalt táj életben tartásáért és próbáltak gazdálkodni is. Ám nem csak a bolygó körülményei settlers.jpgellenségesek: betolakodóktól is tartaniuk kell. Egy alkalommal egy csoport támad rájuk, és bár a szülők felveszik a harcot az idegenekkel, végül alulmaradnak. Jerry ráadásul nem is teljesen idegen: ezen a kolónián nőtt fel; a férfi, aki annak idején befogta a családot, az apja volt. 30 nap haladékot kér, hogy addig megpróbáljanak megbékélni egymással. Látszólag Ilsa lassanként felenged, Remmy viszont engesztelhetetlenül gyűlöli a férfit, ezzel újabb tragédiát indítva el.

A Mars újra egyre többször tűnik fel a sci-fi történetekben. Nem is olyan régen ment sorozat a kolonizálásáról, és az űrutazós filmekben gyakran van ott emberi kolónia vagy állomás. A Settlers kicsit a két fázis között van. A bolygót elkezdték belakni, de a látottak alapján még inkább a vadnyugatra hajaz és nem egy modern élettérre.

Nem lehetett túl nagy a költségvetés, mert a látvány szinte semmi. Pár épület, meg a sivatagos nagy semmi. Még csak marsbeli táj képzete sincs, akármelyik kietlenebb, némileg sivatagos vidéken le lehetett ezt forgatni. Van tehát egy lakóház, egy ól, meg ez a sivatagi nagy semmi. Az biztos, hogy a helyszíntervek nem lehettek túl bonyolultak.

Hangulatában is megvan ez a kietlenség és bezártság. Hiába vannak a sivatag közepén, a nagy semmiben, még sincs mozgástér és olyan, mintha a saját maguk választotta börtönben senyvednének. A tengeren játszódó filmekben láttam már ilyet: amikor övék a horizont, a nagy tér, és mégis egy szűk helyre vannak beszorítva.

De a film nem ezzel az érzéklettel játszik el. Jön Jerry és a fenyegetettség. A két nőn folyamatosan látni, hogy az idegszálaik pattanásig vannak feszülve, és minden percben arra számítanak, hogy a férfi ellenük fordul és végezni akar velük. Noha Jerry nagyon igyekszik megnyerni őket, mert ő is élt itt a nagy semmiben, és tudja, mi a halálos itt: a magány. Így Reza a fenyegetést jelentette neki, de Ilsa és a lánya a lehetséges családot.

Azon el lehetne merengeni, hogy mennyire érthető vagy éppen megvethető Jerry viselkedése és a tettei. Egy-egy ponton éreztem benne a szociopatát, ami nem tette éppen szimpatikusabbá. Mintha teljesen mindegy lenne neki, hogy ki van mellette, csak nő legyen. Ilsa vagy megvárja, amíg Remmy kicsit nagyobb lesz? Mintha teljesen mindegy lenne. Miközben értem, hogy a szülei miatt Ilsa és Reza bűnösök, miközben értem, hogy Jerry nem akar egyedül maradni, akkor is túl szélsőséges, amit próbál megvalósítani.

Az emberi dráma úgy-ahogy megvalósult benne. Ami viszont nagyon hiányos és az agyamra is tudott menni, hogy sok az utalás, amire semmilyen magyarázat nincs. Be vagyunk zárva erre a telepre, és aki járt kint, attól sem tudjuk meg, milyen a bolygó vagy a világ helyzete. Hogyan élnek a Marson? Hogyan van pl. ezen a telepen légkör? Miért kellett a Földről elmenekülni? Miért ellenségek a marsi és a földi emberek? De olyan hétköznapi dolgok is megakasztottak, mint a gazdálkodás a Marson. Honnan lesznek állataik? Az elején két malacuk van, és az egyiket megölik a támadók. Marad egy malac. A végére egy egész falka disznó van, meg tyúkok is kapirgálnak az udvaron. Mégis, hogyan?

A színészek sem adták el nekem. Jonny Lee Miller éppen csak feltűnik, Sofia Boutella és közte nulla a kémia. Nell Tiger Free meg úgy irritáló, hogy csak néz, meg se kell szólalnia.

Többet vártam ettől a filmtől, és így eléggé csalódott is vagyok. Nem jó thriller, nem horror és sci-fi is csak nyomokban található benne.

 

Settlers – 5/2,5 látványra szinte semmi, a történet sok kérdésben nyitott. Tiger Free simán ellenszenves.

https://www.youtube.com/watch?v=_rVrDKLEf64

Free Guy

Virtuális valóságban nyomozó és akciózó, életre kelő, nőt megszerző.

Guy egy átlagos polgár Free Cityben. Egy bankban dolgozik, és pontosan tudja a szabályokat. Reggel felveszi a kék ingét, a barátjával megisszák a kávéjukat, bemennek dolgozni. Sűrűn kirabolják őket, és az utcán is mindennapos az erőszak. Ez ismétlődik. Míg Guy észre nem vesz egy nőt a tömegben, álmai nőjét. Csak éppen a free_guy.jpgnő a napszemüvegesek közé tartozik: ők azok, akik bármilyen szabályt megszeghetnek, mindig nyernek és többek az átlagembernél. Guy nem hajlandó beletörődni abba, hogy köztük áll egy napszemüveg. Ő is szerez egyet, és rádöbben, azon keresztül mennyire más a világ. Mivel Molotov Girl csak akkor áll vele szóba, ha legalább a 100-as szintet eléri, Guy elkezd pontokat gyűjteni és szinteket – de nem a világban megszokott erőszakkal, hanem a rosszak megfékezésével. Nem is sejti, hogy az ő valósága mögött van egy másik, ahol két programozó igyekszik visszaszerezni a programját, aminek Guy az egyik kulcsembere lehet.

Nem akarom lelőni a film poénjait! Fel lehetne sorolni, miből vannak benne elemek – elég direkt utalások vannak akár az első Lego Mozira, vagy a Mátrixra –, de a Free Guy ezeket poénosan használja, a sajátjává teszi és még a termékkölcsönzésre is írnak poént. Hiszen felbukkan itt Amerika Kapitány pajzsa is!

Történet a történetben, és mindkettőt sikerült izgalmasra megírni. Az egyikben egy nagyvállalat két fejlesztő kódját nyúlta le a maga ötletéhez, és Millie nagyon küzd, hogy ezt bizonyítani tudja. Keys, a volt kollégája próbál belülről segíteni neki, de Antwan is résen van, és nagyon törekszik arra, hogy megvédje a lopott tulajdonát. Keresik egymást, a virtuális valóságban kémkednek, és ez egy nagy játszma.

Free City pedig hozza a videójáték hangulatot karakterfejlődéssel. Jópofa akciók és humoros jelenetek sora követi egymást – azért Guy nem lesz egyből szuperhős, bőven akad a célig félrelépés is. De, amitől ez a rész is igazán működik, az maga Guy. Akinek a karakterében sok van Emmettből. Egyszerű, kedves, naiv. Könnyű neki drukkolni és az is jól végig van vezetve, ahogy egyre jobban átlátja a valóságát és a lehetőségeit. Fejlődik. Megmarad a rendes srácnak végig, de érettebbé is válik. Amit a végén tesz Millie-ért, az már egy érettebb személyiség döntése és szavai, nem a boldog óvodásé korábbról.

Sok olyan elem is van a humorában, ami majdnem eléri azt a szintet, ami már nem nevettet, hanem idegesít. De itt sikerült megmaradni a vonalon belül, és viccesek. Buddy is – nálam ő állt a legközelebb ahhoz, ami már sok. Dude is – az duplán poén, hiszen Guy Antwan verziójában továbbfejlesztett változata. Így egymásra tudnak csodálkozni, és még élesebb a Millie – Keys képviselte vonal ellentéte Antwan ötletével. Ugyanakkor megkapja a maga vicces jeleneteit, és a poén a jelmondattal… Azon kifejezetten jól szórakoztam, Guy milyen arcokat vág, amikor szembesül Dude-dal. A nevük is, beszédes, ahogy Buddy neve is.

Látványos lett a film, nagyon szépen összeállt Free City világa. Az akciójelenetek, de a sima mozgás is benne, a világ dinamikája és szabályai lekötöttek. Látszik a bele fektetett pénz. De szerencsére ez a mozi nem csak ennyit tudott, nem csak a szememnek volt szórakoztató.

Mély üzenete nincs, de a kedvencem azért kiemelem duplán, hiszen egyszer már utaltam rá. Az építés és a pusztítás különbségét: hogy mennyivel jobb a Guy képviselte világ, mint az eredeti, nagyon GTA hasonmás Free City.

Nem spóroltak a szereplőkön sem. Ryan Reynolds újabb neki illő szerepet talált. Jodie Comer is nagyon beindult az utóbbi időben, itt simán kedveltem mindkét alakmásában.

 Úgy tűnik, jók a bevételei, a kritikusok is szerették. Már fel is tűnt a hír, hogy a Disney szeretne újabb részt is. Nem bánnám, ha tudják tartani a szintet. Ez jó volt.

 

Free Guy – 5/4,5 látványos is, értelmes is, és még humora is akad. Nem spóroltak a színészek sem.

https://www.youtube.com/watch?v=fyUbXVCysUM

The Fix

1. évad

Bírósági tárgyalásos, családon belüli erőszakot leleplező, játszmás.the_fix.jpg

Maya Travis vezető ügyészként vitte az évtized ügyét. A sztár Sevvy Johnson megölte a feleségét és annak barátnőjét. Az esküdtek azonban ártatlannak találták a férfit és Maya bűnbak lett. Mindent és mindenkit hátrahagyva elment. 8 évvel később rendben van az életével. A szerelmével egy farmot vezetnek, lovakat tenyésztenek. Egykori főnöke keresi meg és ajánl fel még egy esélyt. Sevvy barátnőjét meggyilkolták, és készek megint perre menni a férfi ellen. Maya képviselheti a vádat. A nő visszatér, ahogy Sevvy is csatasorba állítja egykori ügyvédjét, aki semmilyen mocskos eszköztől nem riad vissza. Maya és Ezra Wolf újra a bíróságon csatáznak, miközben Maya egyre közelebb van ahhoz is, hogy pontosan megtudja, mi történt a meggyilkolt Jessicával.

Mennyire lehet ezt a sorozatot tárgyalóterminek minősíteni? Részben nyugodtan, hiszen zajlik a tárgyalás és a jog határozza meg a felek lépéseit. Ugyanakkor részben krimi is, hiszen nem csak a tárgyalóteremben csatároznak, hanem azon kívül. Sevvy és Wolf tünteti el a nyomokat, míg Maya és a csapat azokra vadászik. Valami ilyesminek kellett volna lennie a Chicago Justice-nak is, akkor izgalmasabb lett volna.

A történet nem kicsit emlékeztet egy megtörtént esetre is, mondhatni az OJ Simpson eset adta az alapot. Azért nem tökéletesen egyezik vele, csak jó pár motívum rárímel arra a történetre. Ez szappanosabb, továbbgondolt és természetesen a karakterek neve is más. De elég nehezen kerülhető el, hogy ne jusson az ember eszébe, ha hallott már az ügyről. Mivel eléggé más a kettő, ez nem zavart. Viszont, onnan sejtettem, mi lesz ennek az ügynek a vége. Nem volt meg az ártatlanság vélelme, az elejétől bűnösnek gondolhattuk Sevvy-t.

A végén ugyan csavarnak egy kicsit, de az már nem sok mindenen változtat. Talán csak annyit, hogy Sevvy sem egy örök szörnyetegként búcsúzik el. Kihangsúlyozzák, hogy van benne jóság és szeretet is. Csak éppen, nem csak az rejlik a felszín alatt.

Karakterdráma, így nem a látványért fogjuk nézni. Ennek ellenére amit egy jogi sorozatba lehet, igyekeztek beletenni. Sevvy világa a gazdagoké, úgyhogy láthattunk luxus lakásokat és kelléket, ruhakölteményeket. Több helyszín, sok mellékszereplő, mondhatni, amit tudtak, bele is tettek, hogy szórakoztató és változatos legyen.

A karakterek viszonylag egyszerűek. Mindenkinek van egy-egy fő jellemzője, és ennél jobban nem árnyalják le őket. Maya igazságot akar szolgáltatni. Ezra meg akar menekülni a hitelezőitől és ehhez nyernie kell az ügyet. Sevvy bizonyítani akarja, hogy megint ártatlan és maga mellett akarja tudni a családot. River Maya mellett akar lenni és visszatérni a közös életükhöz, amelyben mindketten boldogok voltak. Menet közben kevés szereplő, akiről valami titkos dolog is kiderül. Nem is mindent tudnak értelmesen összerakni – kifejezetten irritált Sevvy első felesége, aki egyrészt a férje üzletére pályázik, összejött Sevvy egykori játékostársával – még valami, ami Simpsont idézte. A filmsztár korábban sportsztár volt. – De még a nevelt fiút is bezsákolja, de minek? Vigasz szex? Sokra megy vele a srác, ha a nő azonnal elküldi, amint megteheti.

A szereposztás sorozatnézőknek kedvez. Robin Tunney nem először játszik ügyvédet, jól is állt neki Maya karaktere. De ismerős lehet Breckin Meyer, Marc Blucas is. Ahhoz felszínesek a jellemek, hogy igazán nagyot lehessen játszani, de szépen megtöltik a karaktereiket.

Bírtam ezt a sorozatot, de az is igaz, a jogi szériák mindig kis előnnyel indulnak nálam.

 

The Fix – 5/4 bár a jog kevesebb, a játszmák és a média bevonása üt, ahogy a felismerhető sztori is.

THE FIX Official Trailer (HD) Marcia Clarke ABC Mystery Series - YouTube

SpoilerZóna

Misha és a farkasok

A siker már a nyakukon volt: a könyv fogyási adatai magasak, átvették mások is, több nyelven is megjelenhetett. A s1_2.jpgDisney szerződés és Oprah volt a csúcspont.

Jane Daniel, a kiadó nem is értette meg, Misha miért zárkózik el mindentől. Visszamondta a fellépést, mondván, hogy nem lenne, aki vigyáz a kutyájára. A sokk ezek után jött: a jogdíjak miatt Misha beperelte Jane-et.

Misha jó előadó volt és senki nem akart egy holokauszt-túlélő ellen dönteni. Így születhetett nagyon magas kártérítés is, 21 milliót ítéltek meg az asszonynak. Jane csődbe ment, és as3_2.jpg könyv sikere is csökkent. Se Oprah, se Disney, mert már egy per is járt az anyag mellé. Európában ment jól a regény és a franciák készítettek végül filmet belőle. Misha is lejárt interjúkat adni és elmondani a történetét.

Jane a papírok rendezésekor figyelt fel rá, hogy a szerződéshez Misha minden adatát megadta. Szülők neve, születési dátum – noha állította, ezekre nem emlékszik. A neten kér segítséget, és egy asszony jelentkezik is, hogy kiderítsék, mennyi igaz Misha túlélő történetéből a farkasokkal.

A zsidó gyerekek nyilvántartását fésülik át, majd az elvitt szülőkét is. Semmi. s2_1.jpgMintha Misha nem létezne. Következett az, hogy feltűnt, az amerikai és a francia kiadásban Misha megváltoztatta a vezetéknevét. Miért? Kiderül, az egyik az eredeti neve volt.

Visszajutnak az igazi Mishához, aki egy katolikus kislány volt és nem is Misha a neve. Monique. Az apját náci kollaboránsként végezték ki, aki több ellenállót is feladott. Az egész történet hazugság volt. Az igazság nagyot robbant, és Misha – Monique azzal védekezett, hogy a saját története annyira fájt neki, hogy kitalált egy másikat magának, amiben hinni akart.

A kívánságsárkány

Álmokat teljesítő, múlt hibáit jóvá tevő, varázslatos.

Din félárva kisfiúként és szegény család sarjaként sokat szenvedett a többi gyerek piszkálódásától: kinevették és gúnyolták. Li Na volt a kivétel, aki nem csak egy házban lakott vele, de szintén félárvaként megértette őt. A két gyerek legjobb barát lett, míg Li Na apja el nem költözött a lányával. Din felnőve szépreményű egyetemista, aki a_kivansagsarkany.jpgarra készül, hogy felvegye a kapcsolatot egykori, de el nem feledett legjobb barátjával. Csak éppen ahhoz egy nagyon előkelő estélyre kell bejutnia: Li Na apja ugyanis gazdag üzletember lett, és Li Na nemzetközi modell, akinek az óriásplakátját szívesen nézi a fiú. Futárként igyekszik egy kis plusz pénzhez jutni, amikor az egyik címzett pénz helyett egy régi kannát ad neki. Maga sem hisz a szemének, amikor kiderül, a kanna egy kívánságsárkányt rejt, amelynek a birtoklásáért három maffiózó jár a nyomában. A kívánságok lehetnek a kulcs, hogy visszakapja a lányt?

A Netflix nem csak a sorozatokban hoz animációkat, a mese részleg is folyamatosan fejlesztés alatt van. Már voltak remek kis történeteik, de azért a grafikáikkal szokott gondom lenni.

A kívánságsárkány viszont meglepően szép lett külsőre is. Nem éri el a Vaiana szintjét, de már egyes vonásaiban közelebb van hozzá. Vagyis, már kellemes a szemnek és szívesen néztem. Helyenként kifejezetten ötletesek is voltak, és vizuálisan is voltak olyan betétek, amelyek kifejezetten tetszettek. Amikor Long elmeséli, milyen volt embernek és szinte mese a mesében módon megelevenedik… azt a részt vagy háromszor megnéztem egymás után, annyira tetszett a koncepció.

A történet röviden aranyos. Erre is illik a kedves és a családbarát fogalom. A hősünk a barátját akarja visszakapni, és ezért kész több áldozatra is. A sárkány a mennybe akar jutni, de komoly leckét kap az emberi szív erejéről, és megtanulja a leckét ő is a végére. Az ugyan furcsa volt nekem, hogy a szerelmi szálat mennyire kihagyták belőle, pedig adta volna magát, hogy a két 18 éves fiú – lány páros már nem csak jó barátok lesznek, hanem többek is. Ehhez képest ilyesmire annyi utalás van csak, hogy a végén a szomszédok az egymás kezét megfogó Li Na és Din kapcsán megjegyzik, hogy nem túl fiatalok-e ehhez. Korhatár, értem, ez simán a kisebbeknek is fogyasztható mese, és maradtak a barátságnál.

Azt mennyire ragozzam, ez melyik Disney mese kínai verziója? Olyan szinten az Aladdin története elevenedik meg benne, hogy komolyan csodálom, a Disney nem ment perre miatta. Ha a sárkány helyére dzsinnt, a teáskanna helyére lámpást képzelünk, szinte egyezik a sztori, de még kisebb részletekben is. Azért Din kapja a kannát, mert tiszta a szíve – ahogy a dzsinnt rejtő barlangba is csak az léphetett be, kinek szíve maga is csiszolatlan gyémánt. Ahogy Aladdin rávette dzsinnit, hogy vigye ki a barlangból, Din átszállíttatja magát a városon sárkányháton. Ahogy Aladdin Ali hercegnek hazudja magát, Din is gazdag fiúnak adja ki magát. De hosszan sorolhatnám, nagyon sok a hasonlóság. Igaz, az Aladdin mesét is nagyon szerettem, még valahol érdekesnek is találtam, milyen egy modern kínai változat.

Van benne humor és kaland. A sárkány személyisége kifejezetten jól el lett találva. Ahogy az unott, arrogáns és szarkasztikus alak megnyílik és értékeket tanul. De bírtam a bérverekedők vezérét is – az kifejezetten jó poén volt, hogy miért nem használja a kezét és mi történik, amikor mégis megteszi majd.

Mi mást lehetne kívánni a mesétől? Kellemes nézni, van szíve, kalandos és humoros is egyben. Az meg, hogy az Aladdin egyfajta kópiája most éppen nem tud érdekelni.

 

A kívánságsárkány – 5/4 bár olyan, mintha az Aladdin kínai verziója volna, szerethető és kedves, így nem bánom.

A kívánságsárkány: új film (2021. június) | Netflix - YouTube

Schmigadoon!

1. évad

Más világba kerülő, igaz szerelmet kereső, igazságra ráismerő.

Josh és Melissa mindketten orvosok, akik a kórházban találkoztak össze egy csokoládé automata mellett, és évek óta kényelmesen megvannak egymás mellett. Egy esküvő azonban rádöbbenteni a nőt, hogy ő már többet szeretne: házasságot, gyerekeket. Josh tart mindettől, és a kapcsolatuk törést szenved. Egy vakáción igyekeznekschmigadoon.jpg rendezni a dolgaikat: az erdőn kell keresztülvágniuk magukat egy térképpel, segítség nélkül. Sikeresen össze is vesznek, és mérgesen is egymásra, amikor átkelnek egy hídon és egy mesebeli világban találják magukat. Itt mindenki dalol és boldog, mint egy Disney musicalban. Melissa élvezi is, míg Josh azonnal menekülőre fogná. Van azonban egy kis gond: a hídon csak úgy térhetnek vissza a maguk világába, ha az igaz szerelmükkel kelnek át rajta. Amíg keresik, meg alaposan a feje tetejére állítják a kisváros lakóinak életét.

Szerencsére minden szezonban azért van egy-egy olyan szívmelengető, mókás és zenés sorozat, amit örömmel nézek. Mivel Zoey és az ő dallistája nem kapja meg a harmadik évadot – azért a pletykák szerint egy zárófilm lesz még – így kárpótoltam magam Schmigadoon musical városával.

A története alapból illik egy musicalbe, miközben valódi musicalek szereplői és helyzetei ihlették a részeket. A nálunk legismertebb alap A muzsika hangja, hiszen Melissa lehetséges nagy Ő-je annak férfi főszereplőjére emlékeztet, és a menyasszony is feltűnik mellette, ahogy az eredetiben is. De kölcsönöz a Carousel és a The Music Man világából is többek között. Néha még dallamot is, bár alapvetően saját dalokkal töltötték fel a sorozatot.

Számomra az volt a sorozat fő vonzereje, hogy egyszerre tart görbe tükröt a musical világ elé és mégis bele is simul ebbe a világba. Hiszen a két főszereplő is másként áll hozzá: Melissa élvezi a dalokat, a gesztikulációt, a szélsőséges és heves érzelmeket, az egésznek a művi szépségét. Josh ellenben rosszul van az énekléstől, és őt a beállások, az egésznek a megrendezettsége és rossz értelemben művi volta taszítja. Így a két karaktert követve lehetünk musicalrajongók és utálók is.

Bár a fő szál, hogy végül kivel kelnek át a hídon, szerintem kiszámítható, de közben olyan kis helyes mellékszálakra lettek terelve, hogy így is simán végig lehet mosolyogni a rövid 6 részt. Tulajdonképpen filmként is fogyasztható lenne, de ez sorozat, minden részben új konfliktusokkal, miközben haladunk a végjáték felé.

A szereposztásban semmit nem bíztak a véletlenre. A párost két komikus játssza, és Cecily Strong énekelni is tud, így a rajongó valóban aktívan részt vehet Schmigadoon világában. A mellékszereplők pedig valóban kapcsolódnak a musical színpadokhoz: az ármánykodó városi előkelőség Kristin Chenoweth volt, az egyik legjobb alakítást beletéve a produkcióba. Ahogy utasítgatta a többieket, kész. Aaron Tveit – aki idén jelölve van Tonyra a Moulin Rouge-ért – a jóképű, de megbízhatatlan cirkuszos. Dove Cameron az Utódok után most itt fakadt dalra. Alan Cumming meg egy olyan karaktert kapott, akinek Menlove a vezetékneve – vajon mi a város elől rejtegetett titka?

Látványra is pontosan az a színes, édes és mesebeli környezet, ami megidézi a musicalek közegét. Nem látványfilm, de kellemes nézni. Kirángat a valóságból és egy majdnem mese földre visz, ahol azért nem annyira egyszerű az élet, mint a felszínen tűnik.

Tanulságokat is lehet keresgetni benne: arról, hogy az igaz szerelmen is dolgozni kell. Hogy fel kell tudni vállalni magunkat, mert a titkok az őrzőjüket is mérgezik.

Aki nem szereti a musicaleket, nem ettől fogja megszeretni, de nekik ott van Josh és a döbbent rácsodálkozás, mennyire mű ez a világ. De a sorozat akkor is fun.

 

Schmigadoon! – 5/4 kissé kiszámítható, sikeresen komédiáznak, és hangulatos, ahogy a világok keverednek.

https://www.youtube.com/watch?v=yKG0RodrzVo

The Forever Purge

Mert ezt az egy filmet találtam éppen, amiben van ünnep, ami nem karácsony...

Életért menekülő, megőrülő világos, harcos.

A menekültek és illegális bevándorlók kérdése egyre nagyobb vitát kavar az Államokban. A tisztogatáshoz közeledve felerősödnek a hangok és Texasban mindenki jó előre megszervezi magának a menedéket arra a napra. Juan és Adela is illegális bevándorlóként érkeztek meg, 8 hónapja. Szorgos, dolgozó emberek mindketten. the_forever_purge.jpegA tisztogatás után térnének mindketten vissza a munkájukhoz, de mindketten egy rémálomba csöppennek. Adelát egy csapdával kapja el egy maszkos, és ölné meg – egy munkatárs megmenti, de a rendőrök őket vinnék be, nem felismerve a helyzetet. Juan pedig a farmon látja, hogy egyesek nem álltak le reggel, tovább folyik a tisztogatás, és a főnökei lennének az áldozatok. Megmenti őket a társával, majd együtt indulnak Adela megmentésére. Közben a rádióból már tudják, nagy a baj: országosan tovább folyik a gyilkolás, egyetlen esélyük, ha a következő 6 órában átjutnak a mexikói határon, amíg ott fogadják a menekülteket.

Ez már a sokadik Purge film, mivel puskázom, írhatom is, hogy a hatodik. Ezen felül van egy két évados sorozat is hozzá, aminek tervben a harmadik évada is. Ez a film is olyan véget kapott, hogy simán jöhetne egy újabb film utána. Fel is jön a kérdés: mennyire kell ismerni a korábbiakat, hogy ezt értsük?

Legalább egy korábbi film/sorozatrészek ismerete nem árt, mert magát a tisztogatás jelenségét és szabályait nem mondják el újra. Úgy veszik, hogy aki ezt a filmet választja, már tisztában van az alapokkal. Különben teljesen önálló történetet kapunk, amely nem kapcsolódik a korábban bemutatott történetekhez és karakterekhez. Ez kicsit be is húzott a csőbe, mert nagyon próbáltam kötni az előzményekhez, de nem tudtam.

A film különben inkább a szemnek, nem az agynak készült. Akciófilm, ami le is kötött. Egy nagy menekülés az egész, egyik vészhelyzet követi benne a másikat. Néha kifejezetten ötletes részek is akadtak: az a csapda a kecskével, ami elkapja Adelát, egy kis változtatással simán elférne Jigsaw eszköztárában is. (Ok, nyilván Jigsaw azért félelmetesebb gépet szerelni belőle, mert ez látszatra veszélytelen. De pont azért frappáns, mi rejlik igazán benne.)

A főszereplőket szimpatikusra hangszerelték, ha azért ki is írom, hogy ennek ellenére nem sokat tudunk meg róluk. Adela és Juan igyekvő emberek, szeretik egymást, és segítenek az embertársaiknak, amikor tudnak. De a múltjuk, miért menekültek az Államokba, mi van a családjukkal, stb. szóba sem kerül. A Tucker családból is annyit látunk, hogy tisztességesek, és a vagyonuk ellenére nem vetik meg sem a kétkezi munkát, sem az embereiket. De múltjuk nekik sincs.

Bár akció, menekülés a film, azért próbálnak aktuális kérdéseket is beletenni, amelyek nem feltétlenül adnak a filmnek. Túl nagy falat, hogy ennyire egyszerűsítve és rövidre vágva akarják a filmen a lényeget megfogni. Mint az illegális bevándorlók kérdése vagy a rasszizmus. Három nézet ütközik: a tisztítóké, akik kiirtanák őket. Az öreg Tucker, aki a tisztes embereknek segít és nem érdekli, honnan származnak. A fiatalabb Tucker, aki úgy van vele, hogy ne zavarják egymás köreit, és mindenki meglesz békében.

Ki kell emelni, hogy a kosztümökkel megint odatették magukat. Minden részben érdemes nézni, mibe öltöznek az emberek tisztogatni. Itt egy cowboy design valósul meg és vannak benne kifejezetten ötletes darabok is.

A szereposztás ennyire már nem tetszett. Josh Lucas a legismertebb név, de már messze van a karrierje csúcspontjától. (Öregnek is érzem Freemannel együtt a karaktereikhez őket.)

Biztosan lesz még tisztogatás, nagy eséllyel moziban és sorozatként is. Amíg van benne ötlet, nem bánom – összességében ezzel a résszel is elvoltam.

 

The Forever Purge – 5/3,5 a koncepció működik, ad szimpatikus szereplőket és le is köt. Az üzenet a kérdőjeles.

https://www.youtube.com/watch?v=xOrXpK-rUaI

El Cid

2. évad

Trónért küzdő, lovaggá váló, háborús, ármányos.

Ferdinand király halott és a gyermekei már a végrendelkezése hallatán kiborulnak. A szokással ellentétben a király nem a legidősebb fiára hagyta a birodalmát, hanem azt feltagolta és elosztotta az öt gyermeke között. A három fiú egy-egy királyságot kapott, míg a két lánya egy-egy uradalmat, ha cserébe nem kötnek házasságot. Sancha királyné igyekszik csitítani őket és meggátolni, hogy már a koronázás előtt egymás torkának essenek. Különösenel_cid_1.jpg Sancho és Alfonso akarnak hatalmat és köréjük épülnek az erővonalak. Sancha kedvence Sancho, míg az elsőszülött, a ravasz Urraca a fiatalabb öccse mellé áll. Rodrigo hűségéért is vetélkedni kezdenek, akinek hiába ígérnek címet, a szeretett nőt, kitart a hűségesküje mellett. A testvéri viszony gyorsan mérgesedik el, és Sancha halála után kitör a háború is. Urraca pontosan látja, hogy a győzelem kulcsa Rodrigo eltávolítása lenne Sancho mellől.

A történet pontosan ott folytatódik, ahol az előző évadban abba maradt. A király halott és az örökösök szinte azonnal egymás torkának ugranak. Izgalmas korszak, már csak ettől is, de a helyzetet még színezi, hogy erős arab uradalmak is vannak a területen, akik szintén nem riadnak vissza egy kis ármánykodástól a pozíciójuk erősítéséért.

Bár elvileg El Cid – itt még nem nevezik annak, csak Rodrigo egyelőre, becenevén Ruy – a kiemelt szereplő és sok esemény az ő tettei miatt alakul úgy, ahogy, nem érzem azt, hogy ez a szereplő vinné el a hátán a sorozatot vagy a történetet.

Ha a háborút nézzük: ő Sancho tanácsadója és hadvezére. Csak éppen a királya nem mindig hallgat rá, és sokszor annyi a fő feladata, hogy mentse, amit menteni lehet. Elképesztő szerencséje van és a vesztes helyzetekből is ki tudja hozni a legtöbbet. Az még tetszett is, amilyen ötletekkel elő tudott állni. Nem csak az erejére hagyatkozott, ő volt az ész is a csapatban. Vagyis, nagyon fontos szerepben van, és mindig az események sűrűjében. De egyelőre a királyi sarjak, akik a cselekmény irányát megszabják. Ők hitelesebbek is, mint Rodrigo. Annyira kölyöknek néz ki, hogy egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ő egy hadvezető zseni. Nagy harcosnak még nehezebben képzelem el: Jaime Lorente nem az a lovag alkat.

A szerelmi szála még borzalmasabb. Rodrigo részéről legalább az indokolva van, mikor miért és melyik nőhöz hajlik. Jimena, akinek a viselkedésében semmi logika vagy tartás. Sok cselekedetének semmi értelme, láthatóan nagyon küszködtek azzal, hogy neki is valami szerepet adjanak – aminek aztán ez lett a vége. Össze-vissza, értelmetlenül cselekszik.

A királyi testvérek, elsősorban Urraca, Sancho és Alfonso adják el a műsort. Az őket játszó színészek sokkal jobban hozzák a szerepeiket, és mélyebb, jobban kitalált indítékaik is vannak, mint nyomorult Rodrigónak. Igaz, vannak visszatérő elemek, amelyek pár rész alatt is ki tudtak idegelni: ahogy Sancho még mindig képes nem bízni az egyetlen emberben, aki mindig kiállt mellette. Inkább hallgat egy árulóra. Urraca sem képes eldönteni, mit akar. Egyik percben bűnbánó és békét akar, majd ő adja a jó tanácsokat a fivérének és a végén is úgy ármánykodik, hogy azzal mindenkinek csak rosszabb lesz. Egy ponton már nem értettem, mit is akar ő igazából. Mintha közben fejlődne, de a vége kivágta az egészet a kukába.

De jó a sorozat húzása, mozgalmas: sok csata, sok ármány. Még humort is sikerült beletenni, Sancho felesége hatalmas karakter lett, több értelemben is.

Egész korrekt a sorozat külcsíne is – azt most hagyjuk, Lorente mennyire nem hiteles és a haja is… Helyszínek, kosztümök, rendben.

Most is nagyon nyitott a vége és nagyon messze van még az is, hogy Rodrigo kiérdemelje az El Cid nevet. Érdekel is, lesz-e harmadik évad és meddig jutnak a történetben.

 

El Cid – 5/4 bár logikailag egyes részei nem állnak össze, a szereplők jelleme sem, nézette magát.

https://www.youtube.com/watch?v=B0Ao7NfdYV0

süti beállítások módosítása