Minden napra egy film

Minden napra egy film

Batman – Gotham by Gaslight

2018. május 09. - BBerni86

Sorozatgyilkosos, nyomozós, kosztümös.

Gotham utcáin nincs biztonság. Feltűnt egy denevérnek öltözött férfi, aki egyesek szerint védelmező, mások bűnözőként tekintenek rá. Feltűnt egy sorozatgyilkos, aki magát Hasfelmetsző Jacknek nevezi, és prostituáltak sorát gyilkolja meg nagy kegyetlenséggel. Eközben Bruce Wayne egy világkiállítás megnyitójára készül, gyönyörű fehér várost emelve Gotham szívében, egy hatalmas óriáskerékkel. Éjjelente pedig a denevér jelmezben Jack nyomába jár. Mást talál, mint várta: a híres színésznő, Selina Kyle is Jack vadásza lenne – az egykori oroszlán idomár szövetkezik a sötét lovaggal, szerelmet is lelve Bruce mellett. De Jack sem rest, Bruce-ra tereli a gyanút, amit a szerelmében sértett Harvey Dent fel is használ vádemelésre. A Fehér Városban hullnak sorra az álarcok, és a hősök összecsapnak.batman-gotham-by-gaslight-poster.jpg

Mi a jó történetek ismérve? Hogy újramesélhetőek, minden kor a maga keretei közé tudja szabni. A Batman ugyan napjainkban, esetleg a nem túl távoli jövőben játszódik, de most láttam más korba áttéve – durva, hogy így is mennyire tudott működni! Anno olvastam egy olyan Sherlock Holmes regényt, amiben egy igazságosztó járta London utcáit – már akkor azt mondtam, az a figura pont olyan, mint egy viktoriánus Batman. Most tényleg érkezett egy ilyen Batman… (Még csak azt se mondhatom, hogy Sherlock nélkül. Bruce Wayne elejt egy megjegyzést híres tanáráról, akiben könnyű a londoni zsenire ismerni.)

De rengeteg kölcsönzés és ötlet van ebben a sztoriban, amik különleges ízt adnak neki. Mintha a viktoriánus kor javát ide ömlesztették volna. Wayne világkiállítása, az a Fehér Város pont olyan, mint amit Chicago készített az Eiffel toronyra és a párizsi kiállításra válaszul – ahol szintén volt egy nagyon híres sorozatgyilkos. (Igaz, őt nem emelték bele a sztoriba, csak a helyszínt.) Gotham éjszakai élete, a bandák, tele vannak Dickens kölcsönzésekkel. Hasfelmetszőt nem kell bemutatnom senkinek. De Houdini is ott van Bruce mesterei között.

Minderre rászabták a klasszikus Batman figurákat. Nagyon bírtam, ahogy a személyiségük magva maradt, miközben viktoriánus karakterek lettek, a mágiától megfosztva. Méregcsók pl. táncoslány lett, akinek a fellépő ruhája volt levelekből. Poison Ivy itt nem osztott halálos csókokat, nem engedelmeskedtek neki a növények, Jack el is kapta, végzett is vele.

A Hasfelmetsző személye különben az animáció nagy rejtélye, és durva, ki van a maszk mögött! Újraértelmeztek egy karaktert, akire nem is gondoltam volna, egészen a leleplezése utolsó lépcsőfokáig. Tetszett, hogy nem ragaszkodtak mereven az eredeti állásokhoz sem: ahogy Macskanő – Selina most lehet Bruce társa nőként és igazságosztóként is, ez a figura is lehet Jack, és el is tudják hitelesen adni annak!

Még abban is látok poént, ahogy Batman kütyüit átszabták a korra. Talán egyedül a kosztüm nem tetszett – nagyon le tudom sajnálni a teljes rendőrséget, akik ebben a bénaságban nem ismerik fel Gotham legismertebb polgárát…

Azért nem sumákolom el, hogy mi az animáció gyengéje. A külleme. Nagyjából olyan, mint a Suicide Squad Hell to pay. Képregényes, ez nem is hiba, a szereplőket is jól átalakították, de az akciók rettenetesen semmilyenek! (Bruce arca se tetszett, ha már itt tartunk.)

A történet, karakterek működtek, nekem tetszett. Jöhet a Batman Ninja, remélem, jó lett!

 

Batman - Gotham by Gaslight - 5/4 az ötlet zseniális, új életet lehel az egész Batman mitológiába. Csak a grafika lenne jobb…

https://www.youtube.com/watch?v=R7FuOmlAO1k

Idézzünk!

  • Figyelj, ha a sors tényleg azt akarja, hogy megöld azt a tetűládát, fél szemmel semmire sem mész.
  • Mi ez?
  • Na, vajon mi? Egy gyökér elvesztett ellenem egy fogadást.
  • A szeme volt a tét?
  • Dehogyis, 100 kredit! De éjjel beosontam a szobájába, és elcsórtam a szemét.
  • Köszönöm, jóságos nyuszi! (Bosszúállók – Végtelen háború)

 

  • Akkor az ő házát menjünk felgyújtani!
  • Azt akartam mondani, vizsgálódjunk!
  • Persze, persze! És utána égessük fel!
  • Nem! Semmit nem gyújtunk fel!
  • De miért? Már meg is gyújtottam a gyufát! Gyorsan, menjünk oda! (Brooklyn 9-9)

 

  • Egy ültetvény? Hol?
  • Odalenn a szigeten.
  • Munkahelyeket teremtve a népünknek.
  • Mint mik, kézműves koporsókészítők? (Archer)

 

  • Ez nagyobb, mint OJ Simpson tárgyalása.
  • Honnan tudod? Akkor negyedikes voltál!
  • Igen, de nézem az American Crime Story-t. (Arrow)

 

  • Te mit csinálsz?
  • Piros a lámpa, megálltam.
  • Egy lopott rendőrautóban vagy, a csomagtartóban meg egy halott prosti hever. Nem kell betartanod a KRESZ-t.
  • Tudom, hogy nem kell. Az a jó benne, hogy az én döntésem. (The Big Bang Theory)

 

Neked nem kellene, nem is tudom, mostanra már Hitlerrel teázgatnod? (Lucifer)

 

Most jöttem rá, kire hasonlít. Ronald McDonaldra. (Tökéletes hang 3.)

 

Még az álmoknak is megvan a maguk ára a Pusztaságban. És ezt az árat mindig vérrel fizetjük meg. (Into the Badlands)

 

  • Ferike, ki vesz fel kölcsönt, ha nem tudja visszaadni?
  • A kormány? (A tanár)

A kolosszus

Barátos, szörnyes, útkeresős.

Gloria nincs éppen jó passzban: mióta elvesztette az állását egy beszólás miatt első kirúgottként a leépítéskor, az alkohol lett a legjobb barátja. Már annyira elveszti a talajt a lába alól, hogy Tim, a barátja is ajtót mutat neki. Gloria kénytelen visszamenni a szülővárosába, ahol egy rokon eladásra váró lakásában húzza meg magát. Régi iskolatársa bárjában lehet pincérnő – ott nem kell messze menni az alkoholért. Amikor Gloria részeg, Dél-Koreában feltűnik egy szörny, majd hirtelen el. Gloria idővel rájön, ha egy bizonyos helyen van a parkban, a koreai lény az ő kivetülése. Megmutatja a barátoknak is, és Oscar döbbenten fedezi fel, neki is van koreai árnyéka, egy óriásrobot. A buli egyre durvul, ahogy Oscarban feltörnek a régi és új sérelmek. Készülőben egy szörny – robot viadal?letoltes_11.jpg

Lehet, hogy a film kiválasztása előtt a stáblistán túl megnézhettem volna legalább a trailert? Mert ez a film nagyon nem olyan volt, mint amit vártam. Igazából azt se tudnám megmondani, hogy rosszabb vagy jobb. Másabb. Furcsább.

Bár, valószínűsítem, a sztori alaposabb ismeretében is belevágtam volna. Engem bevonzanak azok a filmek, amelyeknek mutatós a stáblistája. Anne Hathaway, Jason Sudeikis (igaz, őt pont nem igazán bírom), és Dan Stevens. Stevens nekem a Downton Abbey óta kis kedvenc, bár nem ezzel a filmmel lesz belőle hollywoodi sztár. (Tényleg, a Szörnyeteg óta volt valami jó filmje? Ezt még különben előtte forgatta. Majd a Dickens film… bírjuk kiböjtölni.)

A történet viszont nehezen megfogható. Nincs műfaj, amibe bele tudnám nyomni. Van benne élethelyzet dráma, részeggel és kisiklott emberekkel. Van benne természetfeletti vonal, a Godzilla nyomvonalain haladva. Csak éppen az se igazán. Van benne szerelmi szál, de az se igazán szerelmi szál. Dráma is, akció is, romantikus is, komédia is, de egyik se igazán és jellemzően. Furcsa, na.

A cselekmény nem pörög éppen gyorsan, de legalább a rejtélyt érdekesen adagolják. A szereplőknek is időbe telik rájönni dolgokra, és végig alakul a kép, hogyan és miért vannak azok a lények Koreában, és mi közük Gloria és Oscar alakjához.

Maguk a lények, de összességében a film CGI produktumai elég gyengék. Mintha teremtenének egy Tűzgyűrű helyzetet robottal és szörnnyel, csak nagyon kevés pénzből. Nekem a gyerekkori visszajátszás a makettekkel is hitelesebb és jobban átjött, mint később a szörny – robot jelenetek. Nem is nagyon merték őket mutogatni, teszem hozzá.

Az emberi történetek érdekesebbek. Nem is Gloria, de Oscar figurája. Az elején tipikus jófiúnak tűnik, azt is gondoltam, ő lesz az, aki elfeledteti Timet a lánnyal. Aztán mégis ő lesz, aki bekattan, de nagyon. Érdemes megnézni a sérelmeit! Nem tudom, hogy csak belemagyarázom, vagy benne volt, de az utolsó csepp, amikor Gloria összejön az egyik haverjával. Szerintem ő is akarta a nőt, és erre a sérelemre csak rárakódott minden más.

A film humora is olyan, hogy érzem is, meg nem is. Néha volt olyan érzésem, hogy most egy poént látok, és nevetnem kellene, de viccesnek nem éreztem benne semmit. Furcsa ilyen téren is. Nekem ez is a film kulcsjellemzője: furcsa.

Egyszer meg lehetett nézni, újranézni nem fogom. Nem tudom mondani, hogy szórakoztató.

 

A kolosszus - 5/3 az ötlet jó, kivitelezése nem. A poénok nem ülnek, CGI gyenge, csak a színészek kevesek.

https://www.youtube.com/watch?v=mtpe9L503uU

Suits (7. évad)

Még mindig nem a vége...:(

Jogi céges, helykeresős, megállapodós, baráti társaságos.

Harvey és az iroda annyit szervezkedett, hogy Mike nem csak korábban szabadulhatott, de a jogi kamarába is felvételt nyert. Harvey a céghez is visszacsábítja: megígéri neki, hogy vihet pro bono ügyeket, melyeket ő választhat ki magának, akár a klinikával együttműködve is. Mike folyamatosan harcban is áll magával, mert sokkal szívesebben dolgozik ezeken az ügyeken, mint a cég egyéb esetein. Míg a jövőn töpreng, egyre közeleg a dátum is, amikor Rachel a felesége lesz. Közben Harvey és Louis a maguk harcait vívják: Harvey komoly kapcsolatba kerül az egykori terapeutájával, de a nőt egyre jobban zavarja, hogy milyen közel áll egymáshoz Harvey és Donna. Louis az életébe visszatérő Sheila miatt kényszerül szembenézni magával és meghozni pár kemény döntést.

Nincsen sok jogi sorozat, sajnálatomra. Így különösen fájdalmasan éltem meg, hogy a Suits is lesilányodik jogi suits.jpgszappanoperává. Ez is egy olyan sorozat, aminek a minősége az évek alatt megállíthatatlanul esik, és már nem tudom, minek nézem.

Most már ott tartunk, hogy emlékeim szerint nem is jártak bíróságon a szereplők! Könyörgöm, ez egy jogi sorozat volt! Egyszer, régen, napi ügyek voltak benne. Kicsit később egy nagy ügyet vittek végig az évadon. Most már ott tartunk, hogy se egyik, se a másik. Mindent a bíróságon kívül intéznek.

Nagyon sötét képet is festve a világról. A Suits konkrétan azt a helyzetet festi az államokbeli jogról, hogy minden arról szól, melyik jogász mivel tudja zsarolni a másikat. Elmondani nem tudom, mennyire fájdalmas ezt nézni az egykori értelmes sorozat helyett! Még Mike emberbarát ügyei is kimerülnek a kis kapuk vadászásában és a zsarolásokban. Nagyon nem ilyen jogi sorozatot akarok nézni! Csak viszonyításképpen, most álltam neki a Billions című HBO sorozatnak. Abban is céges jog van, kiskapukkal, átverésekkel – ez a közeg. És ott mégse érzem azt, hogy unatkozom, vagy nem eléggé jogi a sorozat.

Fáj az is, hogy a Suits olyan magánéleti szálakat görget, melyek egy szappanoperába is beleillenének. Amikor Rachel és Mike alibi veszekedését kell néznem, mert elgondolkoztatta őket a pap, sírni tudtam volna. Annál már csak az volt rosszabb, ahogy Paula átment féltékeny hárpiába. Ultimátum, hogy Donna vagy Ő? Mintha nem sejtette volna, mi lesz a vége. Nem fog hiányozni az a nő, engem irritált. Viszont Harvey és Donna összejöhetnének végre, ezt is minek ennyire elnyújtani! Abba inkább bele se megyek, mi volt a Sheila helyzet. Ki gondolta komolyan ezt a tündérmesét a végére?

Ha már tündérmese! Annyira tudtam, hogy Rachel esküvője lesz a zárszó! Meghan Markle hamarosan angol hercegné lesz, naná, hogy a sorozatban is adtak rá egy esküvői ruhát! Ez is olyan olcsó húzás, amitől már elegem kezd lenni a sorozatból.

De van rosszabb is. Jessica kap egy saját sorozatot, és itt vezették fel. Borzalmasan, érdektelenül. Tuti, hogy abba bele se kezdek!

Voltak ebben a sorozatban olyan figurák, akik menők voltak. Érdekesek. Már senkiről nem érzem ezt, és néha a színészeken is azt látom, hogy belefáradtak már ebbe a műsorba.

Belefáradtam én is nézőként. Lesz sajna 8. évad, és töröm is a fejem, kell-e nekem belenézni.

 

Suits - 5/2 kevés jog, sok magánügy és egy erőltetett zárlat. A karaktereket egyre jobban gyilkolják.

https://www.youtube.com/watch?v=gcNX0BBAMYI

Várható heti megjelenések

A héten kezdik adni a mozik:

- Így csajozz egy földönkívülivel (komédia, románc is, és nagyon durva Nicole Kidman külleme)

- A bosszú (rajta a 18-as karika, és egy megerőszakolt lány véres bosszűt áll)

- 7 vérfagyasztó nap (megtörtén eset alapján, reality akciókaland)

- A partiállat (Melissa McCarty visszamegy az egyetemre és kitör belőle a partiállat)

- Egy lélegzetnyire

- Három hegycsúcs

- Szicíliai kísértettörténet

DVD-n érkezik:

- Kísértettörténet (csúszott)

- Szex, ex, szerelem

 

A heti termést nézve innen nem vágyom egyikre se moziba, megvárom a dvd kiadást, akkor majd a földönkívüli lányos, az egyetemista buli anyut, a szabadítóakciót és esetleg a bosszúállást megnézem. A dvd-k se hoztak lázba, jobb lesz a jövő heti kínálat, van egy olyan érzésem.

Insidious 4. Az utolsó kulcs

Kísértetházas, múlttal szembenézős, ijesztgetős.

Elise mindig más volt, mint a többiek. Érzékelte a túlvilágot, ráadásul egy olyan házban laktak, amely a börtön közelsége miatt tele volt a kivégzettek lelkével. Az apja, egyben börtönőr, hallani sem akart a természetfelettiről, és keményen büntette érte a lányát. Amikor a pincébe zárta, egy szellem átjött, és a lánya segítségére siető anyával végzett. Elise kis ideig még küzdött otthon, de 16 évesen elmenekült és vissza sem nézett. Felnőttként insidious_4_critique-3.jpegannak szentelte az életét, hogy segítsen az embereknek megszabadulni a szellemektől. Egy este kétségbeesett férfi hívja fel: a háza kísértetjárta. Elise a címben döbbenten fedezi fel gyerekkori otthonát. Két társával elindul, hogy megoldja a gyerekkora rejtélyét, és szembenézzen az öccsével, akit hátrahagyott a menekülésekor.

Az Insidious meglepően sikeres sorozat lett, ezt bizonyítja, hogy már a negyedik résznél jár a rémisztgetés. Arról nem is beszélve, hogy ennek is olyan vége van, hogy akár egy ötödik Elise vs. testet foglalni akaró démon küzdelem is sorra kerülhet.

Jó a filmben, hogy minden előismeret nélkül is tökéletesen érthető és élvezhető. Ugyan Elise minden eddigi filmben felbukkant, de nem kapcsolódik a történet a korábban történtekhez. Mindössze ugyanaz a karakter van, akinek most egy személyes ügyet kell megoldania. A szellemek sem teljesen ugyanazt akarják, mint eddig, így annak is lesz meglepetés, aki látta az eddigi három részt.

A cselekmény, a történet maga nem is rossz. Fokozatosan bontják ki a múltbeli eseményeket, és a jelen helyzetet, miközben néhány csavart is bedobnak. Értelme lesz a szellemes jelenéseknek is, a valóságban is van olyan csavar, ami nem is kicsit lepett meg. Díjaztam, hogy ez nem sima kísértetházas történet, a sima rémisztgetésnél több van benne. Kicsit a sorozatgyilkosos zsáner, meg a Ragyogás is beköszön.

Ennek viszont megvan a maga ára. Mivel a thriller vonal erősebb a szokottnál, a horrort jóval lejjebb csavarták. Nincsen látványra durva rész benne, még a démonok külleme is visszafogottabb, mint amit ez a széria szállítani szokott. (Azért a kulcsos démon így is eléggé bizarr lett.) A jump scream effektek is visszafogottak, pár van benne – ami olyan szempontból nem rossz, hogy így az a kevesebb hangsúlyosabb. Akad köztük nagyon jól időzített is – hiszen bizonyos jelekből a gyakorlott horror néző már tudja, mikor akarnak ráijeszteni. Itt eljátszanak ezzel, és volt, amikor sikerült meglepniük és –ijeszteniük.

A színészek részben a korábbi részekből ismerősek, de akadnak új résztvevők is. Lin Shaye már nagyon rutinos Elise, ő nagyon a karakterben van. A családjából az apját játszó Josh Stewart emelkedik ki, akit jobban bírok pozitív szerepekben, de ez a meghasonlott, erőszakos figura is jól állt neki.

A karakterépítés minimális, sok esetben a színészek tettek bele többet, hogy többé váljanak a karakterek papírmaséknál. Akik viszont idegesítenek, az Elise mellett ténykedő szellemfigyelő srácok. Főleg Tucker. Gondolom, őt szánták a film humorfaktorának, de nálam inkább működött rossz értelemben feszültségforrásként.

Egyszer simán nézős, illik a sorozatba is, de nem újít semmit a műfajon. Max korrekt.

 

Insidious 4. - 5/3,5 a sorozattól függetlenül is érthető, jó ötletekkel, de a horror faktor nagyon alacsony.

https://www.youtube.com/watch?v=72Cu2l43-ck

Apavadászat

Családos, apát kereső, felnövős.

Kyle és Peter negyvenes férfiak, ikrek, akik az anyjuk esküvőjére utaznak haza. Kyle élete látszólag csodálatos: milliókat keresett azzal, hogy a fotóját feltették egy szószra. A barátnője modell is lehetne, és gyereket vár. Peter ellenben urológus, a fia utálja, elvált. Az esküvőn is soha nem látott apja után sóvárog, amikor egy sorozatban ismerős arcot pillant meg, Az apját, akit halottnak hitt egészen eddig. Az anyjuk a tényekkel szembesítve bevallja, hogy bulis ifjúkora volt, nem biztos benne, ki a fiai apja, így hazudott nekik valamit. Az ikrek, főleg Peter kedvéért, nekiindulnak, hogy anyjuk egykori szeretői közül az apjukra akadjanak. Van köztük egykori sztárfocista, de bűnöző is, hogy a megoldás végül otthon várjon rájuk. Az út alatt rendezhetik a kapcsolatuk is, és eldönthetik, merre menjen tovább az életük.wfgsnmjl.jpg

Az alapötlet még akár vicces is lehetett volna, ha jobban kidolgozzák. Még úgy is, hogy a történet kísértetiesen emlékeztet a Mamma mia történetére. Mínusz a női főszereplők. Mínusz az ABBA dalok. Bár, ahogy belegondolok, emészthetőbb lett volna nekem ez a film, ha musical, és jó hangú színészek énekelnek benne jó dalokat… de ez nem a Mamma mia, így nincsenek dalok, csak fárasztó poénok.

Komolyan, egy egész filmet, vagy majdnem az egészet ráhúzták arra, hogy Helen fiatalon mennyire bevállalós volt, és minden exének ő volt a nagy szexuális élmény. Amit persze ecsetelnek is a fiainak, akik ettől kínosan érzik maguk. Pontosabban Peter, mert Kyle annyit szűr le ebből, hogy már tudja, kitől örökölte a vérmérsékletét. Én az első alkalommal se találtam ezt viccesnek, de amikor a sokadik apajelölt is ugyanezt adta elő… az már fárasztott.

Azt mondanom se kell, hogy trágárak is, és ez önmagában nem vicces! Legszívesebben belerúgnék abba, aki elsőnek találta azt ki, hogy sima kreténkedést adjon el komédiának. A kettő nem ugyanaz! Attól, hogy valaki bunkó és rondán beszél, nem lesz automatikusan vicces is! Legalábbis az én mércémen biztos nem.

Az apafigurák is humorforrások akartak lenni, de ahhoz túlzottan szélsőségesek. Egynémely színészen látszik, hogy élvezi, hogy ennyire abnormális karaktert játszhat, de nézőként ez nem volt ugyanolyan jó élmény. Hiába játsszák olyan színésztehetségek őket, mint JK Simmons.

Ha már a színészeknél tartunk, a főszereplőkkel se voltam elégedett. Owen Wilson figurája, Kyle úgy van ábrázolva, mintha minimum úgy nézne ki, mint a csúcsformában levő Brad Pitt. Pedig nagyon nem olyan. Már igencsak látszani kezd a kora, és valljuk be, már fiatalon se volt egy Adonisz. Nekem ebben a szerepben hiteltelen, ha az életművészt zsigerből is hozza.

Amikor a film próbál kicsit mélyülni, és a testvérek kapcsolatára gyúrni, meg jön a zsánerkeveredés is. Túl kevés, ráadásul túlságosan későn is. Már nem lehet érzelmes filmet csinálni belőle, annyi ostobaság után.

Ha átgondolom a látottakat, egy volt benne, amit mondjuk viccesnek találtam, de azt is fura módon. Amikor a stoppost úgy hajlandók elvinni, ha megkötözhetik. Csodálom, hogy nem kapták egyből vissza, hogy ő nem sorozatgyilkos, de mi van az ikrekkel?

Még a trailer alapján is többet vártam, pedig eleve nem voltak vérmes reményeim. Nem volt vicces, nem volt érdekes, inkább bosszantott, mint pihentetett.

 

Apavadászat - 5/2 olcsó poénok, túl trágárak, erőszakosak is. A stáb se tetszett, a történet se. Jobbat vártam!

https://www.youtube.com/watch?v=64-XWz5ody8

Bosszúállók – Végtelen háború

Hősös, világmentős, harcos, kalandos.

Thanos közeledik – a Hatalom Kövét már megszerezte, és kész a kesztyűje, mellyel az összes kő erejét képes kiaknázni. Elsőnek az asgardi menekültek hajójának támad neki, a Tér kövét is begyűjtve. Hű követőit a Földre küldi, másik két kőnek maga indul a nyomába. Banner riadót fúj a Földön, de az invázió sokakat mozgósít. Amerika Kapitány a SHIELD túlélőkkel Wakandában készül a harcra, míg Víziót igyekszenek különválasztani az Elme Kőtől. Vasember, Pókember és Strange az Idő Kövével csapdába esnek egy Thanos felé tartó hajón, de igyekeznek a helyzetet a maguk javára fordítani. A Galaxis őrzői Thorba botlanak, aki két csoportja osztja a csapatot: az egyik felével maga megy egy új isteni fegyvert kovácsoltatni, a többiek a Valóság Kő nyomába erednek. Minden fronton dúl a háború, és a tét a fél világ léte.avengers_infinity_war_screenshot_20180429092511_1_original_760x425_cover.jpg

Vannak olyan projektek, melyek elsőre lehetetlen küldetésnek tűnnek. Már a Bosszúállók 2 is zsúfoltnak tűnt: rengeteg erős és izgalmas karakter mozog a Marvel világban, hogy lehet őket betenni egy filmbe? Ráadásul, a Galaxis őrzői annyira kilógnak innen, mint Deadpool az X-men tagok közül. Voltak is félelmeim, milyen lesz a Végtelen háború.

Döbbenet, de jó lett! (Azt lehetett tudni, hogy akció és látvány terén el leszünk kényeztetve, de a film többet tudott sima látványorgiánál.)

Az egyik legjobb benne, hogy végre olyan gonosz van, aki nem a hős alteregója, és egészen komplex világa, céljai vannak. Eddig mindenki tulajdonképpen a saját rossz felével küzdött: Thor az istenkirálynővé válni akaró nővérével, Vasember más zseniális tudósokkal, akik valamiféle fegyvert is összeraktak maguknak, T’ Challa az unokaöccsével. De Thanos egy teljesen más szint. Még csak azt se tudom rá mondani, hogy ördögi lenne.

Thanos érthető, emberi figura, ha nem utáljuk alapból. Lehet, hogy a választott módszere drasztikus, de ő nem akar rosszat. És nagyon aktuális is a téma, amit feszeget vele a film. Az emberiség nagyon hamar kénytelen lesz felvállalni a túlnépesedés témakörét, mert feléljük mindazt, amit a bolygó nyújtani tud, és a saját civilizációnk romjai között ébredünk, ha egyáltalán fennmarad a faj.

Az már más kérdés, hogy néz ki Thanos. Nehezen barátkoztam meg a fizimiskájával, ha fel is lehetett ismerni alatta Josh Brolint.

De Thanos küllemét leszámítva a film látványvilága hibátlan. Sok világ felvonul, lehet kedvencet választani! Nekem nagyon bejött a törpök bolygója, de tetszett Vormir is.

Az akciójelenetek is odavágnak. Nem olyan ötletesek talán az akciók, mint anno az Amerika Kapitány 2-ben, de van nem egy nagy ötlet benne.

Itt van minden fontos karakter, és igyekeztek is mindenkit érdemben mozgatni. Bárki is volt a kedvenc, lesz jelenete. Még a személyes kívánságom is meghallotta valaki odafent: Thor szemével kapcsolatban.

A filmnek van humora is, ha ez komor film is egyben. Ilyen erős ellenfél még nem volt, ahogy ennyire reménytelen küzdelem sem. A film vége nem is kicsit hagyja kétségek közt az embert: innen hogyan lehet tovább menni?

Féltem tőle, de felesleges volt. Nevettem, elgondolkoztam, szórakoztam. Bejött!

 

Bosszúállók Végtelen háború - 5/4 látványos, komor, de vicces is, a Marvel minden kedvencét felvonultatva. Folytatás?

https://www.youtube.com/watch?v=M6ka0Lk_5DI

Gyilkos elmék (13. évad)

Nyomozós, csapatos, életben maradós.

A csapatot támadás érte, és hogy a személyes érzelmeket teljesen félre tudják tenni, Matt Simmons érkezik a tettes elfogására. Mivel közben Matt saját osztagát feloszlatják, kap egy helyet a BAU tagjai között. Nekik is az életükért kell küzdeniük: kapnak egy igazgatóhelyettest a nyakukra, aki nem is titkoltan azért dolgozik, hogy a részleget bezárhassa. Az irodai harcok mellett a sorozatgyilkosok elfogása sem maradhat el. Gyilkos bohóc, traumát kiheverni nem tudó fegyveres is vár rájuk. Meg kell oldaniuk túszhelyzetet, ahol az egyik túsz ráadásul Matt felesége. Garcia is kénytelen szembenézni kamaszkori démonával, amikor a szüleit halálra gázoló férfi meghallgatására kell mennie.

letoltes_10.jpgÉvadok óta írom, hogy a Criminal minds már nem az a sorozat, ami egykor volt. Érdekes krimi volt, amiben valóban volt jelentősége a személyiségmodelleknek. Időről időre próbálják megújítani, de ami ment az első pár évadban, most már nagyon nyögvenyelős.

Ami nekem a legjobban fáj, ahogy a karakterekkel bánnak. Nem mernek elengedni senkit, jó, ez így nem igaz. Az egyik legjelentéktelenebb elemzőt, akinek a nevére sem emlékszem már, megölték és eltemették. Hozzáteszem, a helyét azonnal fel is töltötték. Minek ennyi nyomozó ebbe a szériába? Egy 40-45 perces részbe esélye sincs mindenkinek szerepelni, nem is győznek alibiket kitalálni, egy-egy karakter miért nincs az aktuális részben. Ráadásul sokaknak olyan a szakterülete, hogy érdemben nem is tud hozzászólni a munkájukhoz. Amióta Aisha Tyler állandó figura, nem tudnék egy esetet sem, amihez szervesen kellett volna a jelenléte. Komolyan, annyi a legtöbb érdekesség vele kapcsolatban, hogy mennyire más a hangszíne itt, mint amit az Archer szériában csinál.

De nem tetszik az sem, ahogy a másik sorozatból ide tették Matt figuráját. Igaz, nekem már az sem tetszik, hogy az anyasorozat lett a túlélő, és a sokkal változatosabb, érdekesebb kis sorozatot befejezték.

Mert nem lehet azt mondani, hogy ebben jobb esetek lennének. Lement 22 rész, és ha 2 emlékezetes gyilkost tudok belőle mondani, sokat mondok. A másikban legalább érdekességet adott a más kultúra, a folyamatosan más világvárosok.

Az átívelős szálak is egyre gyengébbek. Gyakran érdektelenek is: mégis, ki gondolta komolyan, hogy a nyugdíjtól folyton visszatáncoló Rossi szerelmi életével töltsék ki az üres perceket? De amit tudtak itt régebben, pl. Reed személyiségéből fakadó drámákat betenni, teljesen megszűntek. Reed már nem csodabogár, senki meg nem mondaná, hogy milyen szociális zavarai voltak egykor. És nincs fejlődés, hogy lett ilyen, csak ilyen lett.

Nagyon próbálok találni benne valamit, ami miatt érdemes még a heti egy részt megnéznem. De minden, ami eddig a pozitív oldalon volt, lassan elveszti a helyét. Sok szereplőt megszerettem, érdekel a sorsuk, de már semmi érdekes nem történik velük. Utálom, ahogy a színészek ki-be járnak a sorozatba – Shemar Moore egy részes beköszönése is tiszta felesleges volt. A krimi már gyenge, nem is pszichés nyomozások vannak, megy le az egész egy olcsó krimi szintjére. Arról nem is beszélve, hogy a logikát is lehet kidobni az ablakon.

Már mérlegelem, a megszokás itt tartson-e még. Nagyon billeg a léc, már kifáradt a széria.

 

Gyilkos elmék - 5/2 az ügyek egyre jellegtelenebbek, a csapat túl nagyra nőtt. Le kellene ezt már zárni!

https://www.youtube.com/watch?v=JHr8DdiIZ7A

Az útvesztő 3. Halálkúra

Túlélős, mentő akciós, vírusos, harcos.

A szabadon maradt immunis túlélők igyekeznek kiszabadítani a társaikat a VESZETT karmai közül. A nagy rajtaütésen sokakat is sikerül kimenteni, de Minho fogságban marad, amibe Thomas képtelen beletörődni. A többiek már az utat tervezik a szigetre, ahol újrakezdhetik, ő azonban az utolsó városba menne, Minho megmentésére. Serpenyő és Newt, majd Brenda is csatlakozik a mentőalakulathoz. Eközben a VESZETT és movieposter.jpgTheresa folytatják a kísérleteket, már közel jutnak a megoldáshoz, de a vírus erősebbnek bizonyul. A várost már falak védik, de lassan ez sem jelent megoldás. Sürgősen ki kell találni valamit. Mindenki akar a másiktól valamit: Thomasnak kell a lány, hogy bejusson a barátaiért. Theresának kell a fiú vére, amiben ott a megoldás. Tisztázniuk kell azt is, hogy állnak most egymással.

Egyszer volt, hol nem volt, a posztapokaliptikus világmentős kamaszfilmek és regények özönében feltűnt egy, ami más volt. Mert végre nem a szerelmi szál volt a történetben a kiemelt helyen, végre nem egy erejét megtaláló lánynak kellett megmentenie mindenki mást, miközben megreformálja a társadalmat is. Szerettem is az Útvesztőt, amiből az első film is kifejezetten nézhető lett.

Regényben erősek a folytatásai is, a Tűzpróba a kedvenc részem – a regények között. De a második előzménykötet is ütős lett. Mivel az első film sikeres lett, ez a sorozat sem kerülhette el a trilógiává válást. Amivel már több bajom lett. Már a Tűzpróbában sem ismertem fel az eredeti történetet, annyit variáltak rajta. De az legalább látványos popcorn akciónak elment.

De most ez a Halálkúra… nem is tudom, mivel lehet ezt elkezdeni.

Talán azzal, hogy ez már nem Dashner sorozata. Teljesen új történetet adtak neki, csak éppen azokat a szereplőket mozgatják benne, akiket Dashner talált ki. De ennyi nem elég a boldogsághoz!

A filmnek egyszerűen nincs épkézláb története. Buta fordulatok és cselekményszálak vannak benne, amelyek önmagukban sem értelmesek, nemhogy az eredeti regénnyel összevetve! Elég csak a vírus ellenszerére gondolni… végig elég lett volna pár vérvizsgálat? Akkor, mégis, minek kellett a gyerekeket beledobni az útvesztőbe, és miért kínozzák még mindig őket pszichés kihívásokkal? Vagy, a végén ott van Thomas kezében az ellenszer. Mégis, ki fog belőle még gyártani, hogy a teljes városnak, a tudósoknak és a cégnek vége? Vagy annyiban hagyják, nem lesz gyógyítás? Az meg annyira nem Thomas! Semmi értelme. A regény vége sokkal jobban el lett találva.

Megbocsátóbb lennék, ha legalább azzal ellensúlyoznák a tartalmi gyengeséget, amit a Tűzpróba tudott. Az izgalmas, látványos, akciókaland volt. Itt nincs olyan látvány, az akciók is sokkal szimplábbak. Már az a horror hangulat sincs benne, amit a Tűzpróba egy-egy ponton fel tudott mutatni.

Ha szerethető momentumokat keresek, a színészeknél lyukadok ki. Dylan O’Brien a Teen Wolf óta nálam a kedvencek között van, ha rombolja is a helyét olyanokkal, mint az Amerikai bérgyilkos. De a legjobb különben Thomas Brodie-Sangster volt, lopta itt a showt.

Nálam a csalódások listájára kerül fel, a film helyett inkább a regényt fogom újrázni!

 

Az útvesztő 3. - 5/2,5 kevésbé látványos, nagyon butított és tönkretett cselekmény – elrontották a sorozatot!

https://www.youtube.com/watch?v=qhPeitfB5l0

süti beállítások módosítása
Mobil