Minden napra egy film

Minden napra egy film

Colette

2019. április 02. - BBerni86

Írónős, házasságos, kosztümös.

Gabrielle előtt nem sok lehetőség volt. Vidéki francia lány volt, hozomány nélkül. Apja egykori katonatársa, az íróként élő Henry figyelt fel rá, vette feleségül és vitte el magával Párizsba. Hamar kialakították a maguk szabályait: amíg őszinték egymással, sok mindent megengedtek a másiknak. Amikor az anyagiakkal bánni nem colette.jpgtudó Henry már a szellemíróit sem tudta fizetni, a feleségét kérte meg, hogy a gyerekkori történeteiből írjon regényt. Henry szerkesztette, Gabrielle írta, és a férfi nevén kiadatták. Még őket is meglepte, mekkora lett a siker. A Claudine divatot indított, és a folytatásra várt mindenki. Gabrielle sokáig tűrte, hogy ő legyen a titok a férje sikere mögött, de eljön az a pont, ahol már ki kell állnia magáért. Ahol rá kell jönnie, hogy hosszú pórázon, de akkor is pórázon van, és harcolnia kell a jogaiért.

Gabrielle Colette korának legismertebb és legünnepeltebb francia írónője volt. Bánt is, hogy eddig nem hallottam róla, noha az egyik kedvenc kosztümös filmem, a Gigi alapjául szolgáló kisregényt is ő írta. Ahogy sok mást is.

Ráadásul Gabrielle Colette élete önmagában is regényes volt, ahogy ebből a filmből megtudtam. Van benne szerelem, önfelfedezés, színjátszás, jogokért való küzdelem, szenvedély, kitörés, siker és fájdalmak. Izgalmas nő volt egy izgalmas korszakban, aki diktálta a divatot és olyan merész merészelt lenni, amit sokan a mai korban sem engednének meg maguknak. Ideje is volt, hogy film, készüljön róla!

Tetszett a filmen, hogy egyszerre egy hagyományos kosztümös film, miközben tele van mai tartalommal és üzenettel is. Az 1900-as évek legelején járunk, és a filmbeli házaspár egy abszolút modern, nyitott kapcsolatot valósított meg, amiben nagyon sokáig boldogok is voltak. Mindenkinek meglehettek a maga útjai, de őszintének kellett lenniük a másikkal, és haza kellett menniük. Azért nem volt semmi, amikor egyszerre folytattak viszonyt egy amerikai milliomos feleséggel…

Megmutatják az utat, ahogy nem csak a házasság intézményét, de a női szerepeket is átgondolják a kapcsolatukban. Mert a kezdeteknél ebben nagyon hagyományosak: Henry a férfi, neki kell szerepelni, neki van több joga. Ha a feleségének is vesz házat, a tulajdonlapon nem szerepelhet a nő. Ahogy a regényeknél is – egyfajta nyílt titok, hogy Colette a szerző, de a címlapokon a férfi neve áll. Colette pedig sorra vívja ki a szabadságát, minden téren. A szerelemben, a karrierjében, és idővel visszaszerzi a szerzői jogait is.

Egyszerre nézhetünk egy kapcsolatokról, szerelemről és házasságról szóló filmet, miközben az alkotásról is szól. Végigveszi a film, hogyan és milyen élményekből születtek a regények. Ötlet, szerkesztés, kiadatás, a siker. Minden itt van, szépen beágyazva a magánéleti szálak mellé. Hiszen fontos mindkettő.

Remekül lehet #metoo filmként is nézni. Mint egy nő harcát, aki kitör a kötöttségekből és a férfivilágból, megvalósítja önmagát.

Szép a film kivitelezése, a ruhák és a helyszínek is csodásak. A kosztümök… az divat volt.

Keira Knightley újra ragyoghat benne, feledtem is a Cukortündért, ez való a színésznőnek!

Nagy meglepetés volt nekem ez a film, élveztem, tanultam belőle, tetszett!

 

Colette - 5/4 kosztümös és mégis modern, erős a szereposztása is, tetszettek a ruhák, a korhangulat.

https://www.youtube.com/watch?v=6rDvnjln-Es

5 film, amit látnod kell

Szekta

5_20.jpg5: Rosemary gyermeke - a szekta: sátánisták egy jól szituált közösségben. Céljuk, hogy még gazdagabbak és hatalmasabbak legyenek. Hiszik, ha elhozzák a Sátán fiát, a szolgáiként rájuk is minden jó vár, amit csak a gonosz megadhat. Az eszközük a társas házba költöző új pár lesz. Az asszony alkalmasnak tűnik, hogy a gyermek anyja legyen. Csak rá kell kicsit ijeszteni, meg eléggé kiütni, hogy a megtermékenyítés szertartására később ne emlékezzen. Szegény Rosemary meg arra eszmél, hogy a közösség fura körötte, még a férje is távolságot tart tőle. Gyanakodni kezd, hogy a gyerekkel nem stimmel valami. De mire mindenre ráébred, késő... Van egy klasszikus filmváltozata, de nem is olyan régen felújították, és minisorozatként is elérhető.

4: Sound of  my voice - a szekta: vegyesen mindenféle ember, akik hisznek abban, hogy a pincében rejtőző 4_21.jpgkülönös nő a jövőből érkezett hozzájuk. Megvannak a maga különleges igényei, de leckét ad mindenkinek. E szektába akar beépülni két újságíró, akik lassan megkérdőjeleznek mindent, amit igaznak hittek. Mi van, ha ez nem is egy szekta, hanem a nő igazat mond? Meg kell harcolniuk a saját hitükkel, és úgy dönteni, mi lesz a következő lépésük. Itt nem egy gyilkos szekta van, de sok mindenben jól látszik, hogy működnek az ilyen szervezetek. Gondolkoztat.

3_24.jpg3: A kolónia - a szekta: egy fanatikus vezető kényének kedvének kiszolgálói, plusz a politikai foglyok, akiket elrejtenek a rendszer kérésére. Kicsi náci vonal, nem is kicsi kínzások. Argentínában, igaz történet alapján. A történetben van egy szerelmes pár. Daniel fotós, akit az argentinok elkapnak, és a kolóniába visznek. Barátnője, Lena ki akarja szabadítani, de semmi hagyományos eszköz nem áll a rendelkezésére. Így eljátssza, hogy a szektába akar belépni és közben kiszabadítja a szerelmét. A casting is becsalhat nézőket, Emma Watson neve jól megy, de emlékezni inkább Daniel Brühlre fogunk.

2: Apostle - a szekta: egy mindentől távol eső szigetre elvonult földművesek, 2_23.jpglátszólag nincs bennük semmi különös. De ha a felszín alá nézünk, van egy zsarnok, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy az embereket terrorban és a vezetése alatt tartsa. Képes kibelezni a saját lányát, nyílt téren végezni a korábbi vezető fiával, és egy ősi természetistent fogolyként és kannibálként tartani. A főszereplő egy egykori pap, aki tagnak beépülve érkezik, hogy foglyul ejtett húgát kiszabadítsa. Minél mélyebbre ás, annál több borzalmat talál. Thrillernek indul, de aztán horror elemeket is kapunk bőven. Az erősebb Netflix filmek közé tartozik.

1-2_8.jpg1: A Kelet - a szekta: radikális természetvédők csoportja. Elsőre talán ápolatlan hippinek tűnnek, de ez csak a látszat. Ezek a fiatalok okosak, képzettek, és jó családokból érkeztek. Tenni akarnak a világ jobbé válásáért. Ennyi alapján jó 1-1_9.jpgfejnek tűnnek, nem? Menjünk, jelentkezzünk mi is! A vezér ráadásul jóképű, karizmatikus, megnyerő. Vannak jó meglátásaik, és elgondolkoztató cselekedeteik. Pl. mit gondoltok, mennyi ehető és jó étel kerül a kukákba? Bőven annyi, hogy még élni is lehessen belőle. A gond csak az, hogy a célért semmi nem drága. A módszereik radikálisak. A jó ügyért meddig lehet elmenni? A történetben egy újságírónő épül be a csoportba, és nagyon hamar a csapat hívője lesz, aki még a vezérbe is beleszeret. Átállna, de akkor szembesül az erőszakkal és meghasonlik. Kikhez tartozik igazán, van-e így jövője a Keletnek? Nekem nagy kedvencem: izgalmas, elgondolkoztató, és a casting is ütős lett.

Gyilkos nemzedék

Kamaszos, erőszakos, titkokat leleplezős.

Lily okos kamaszlány, aki legjobb barátnőivel mindennapos kamasz ügyeken pörög. Van egy kis gondja a barátjával és a szexuális életükkel. Van egy kis gondja a tanárokkal, akiknek gondot jelent, hogy a lány nem hajlandó a szabott keretek között maradni, sokkal haladóbb a felfogása. Van egy kis gondja a szüleivel, akik gyilkos-nemzedek.jpgmintalánynak akarják látni. Meg van egy titkos kapcsolata is telefonon, mocskos képekkel és flörttel. De mindez apróságnak tűnik, amikor valaki elkezdi feltörni és nyilvánosságra hozni az emberek telefonjainak tartalmát. A helyi rendőrség nyomoz, és kellően dilettáns módszerekkel és erőszakkal Lily lesz a bűnbak. A városka a lányra támad, aki a barátnőivel kénytelen lesz menekülni. Vadásznak rájuk, megkínoznák és ölnék őket, de a lányok visszacsapnak.

A filmnek van egyetlen mondata, ami annyira telitalálat, hogy arról lehetne írni a teljes bejegyzést. Lily tart egy beszédet, mely arról szól, hogy az emberek álszentek. Szigorú szabályokat hoztak, de képtelenek azok szerint élni. Van egy titkos életük, hazugságaik. Majd rá tér arra, hogy a rendszert rúgják fel, ha képtelenek a keretek között élni, ne ő legyen a bűnbak. De a lényeg az, amit előtte mondott. Hogy már ott tart a társadalom, hogy az egész szabályrendszere csak egy látszat. A régi erkölcsöknek régen annyi, és csak romlottabb attól minden, hogy eljátsszák, még azok a mérvadóak. Nagyon igaznak érzem, hogy az eszmék már csak takarók ebben a világban. Használjuk őket, ha az előnyünkre vannak, és kiforgatjuk, ha nem. Rossz a rendszer, és változtatás nélkül minden csak rohad.

A film mindezt beleburkolja egy szabadszájú kamaszfilmben, amiben aztán bőven döntik a tabukat és hozzák a kemény témákat. Csak párat emelek ki: felnőtt – kiskorú közti viszony, nemi erőszak, zaklatás, gyilkosság, iskolai zaklatás, szex, homoszexualitás, családon belüli erőszak, ami nem feltétlenül jelent fizikai erőszakot. Gyakran éreztem is úgy, hogy direkt provokálni akarják a nézőt. Vagy lehet, hogy már régen voltam kamasz, és csak nekem tűnik annyira bántónak és erőszakosnak, ami ezeknek a fiataloknak a mindennapjaiban zajlik?

A film eleje egészen közel megy a drámákhoz, és helyenként nagyot tud ütni. A gender lány esete például, kemény. Hogy lesz egy szerelemből kihasználás és szívfájdalom. Az első fele le is kötött, mozgatta az agyam is, és minden durvasága mögött éreztem a többet, a tartalmat.

Majd jött a film második fele, ami átcsapott egy trash akciófilmbe, és olyan öldöklős jeleneteket kaptunk, hogy kezdtem azt gondolni, átkapcsoltam valamelyik Purge filmre. Sőt, ez sokkal elszálltabb volt. Amikor a lányok felfegyverkezve vonulnak… komolyan nem tudom, ez remek stílusparódia, vagy egyszerűen csak ennyire gagyi lett az akciórész. Nem is akarok ezen gondolkodni, mert az a véres szórakoztatás nekem már nem jött be.

Ki kell emelni azt is, hogy a casting is korrekt. Aki sorozatnéző, rengeteg ismerős arcot láthat a mellékszereplők között is. Nekem nem is a főszereplők közül Odessa Young vagy Suki Waterhouse volt az érdekes, hanem Bella Thorne, Bill Skarsgard és Cody Christian – igen, még mindig hiányzik a Teen Wolf…

Különben itt mindenki tolhatta ezerrel a kretént, a szépségfaktor fontosabb a színészinél.

Összességében jól elvoltam a filmmel, ha a végére kezdtek is elveszteni.

 

5/3,5 egyszerre tűnik paródiának és olyan filmnek, ami mond is valamit. Véres, szabadszájú.

https://www.youtube.com/watch?v=d9qyOGEuLY4

The other site

Mindenem

Költői szerelem - egy romantikus film, melyben Gwyneth Paltrow és Aaron Eckhart professzorokat játszottak, akik egy viktoriánus kori szerelmi történetet kutatva egymásba szerettek.

Eredetileg Byatt regénye volt, magyarul is olvasható: Mindenem a címe. Szépirodalmi igényű, sok költeménnyel, jobban bele lehet mélyedni az irodalmi vonalába, mint a filmen.

Várható heti megjelenések

Mozi:

- A Kolibri projekt - thriller, elég erős szereposztással.

- Claire Darling utolsó húzása - francia dráma.

- Dumplin - Mit várunk link: ITT.

- Kedvencek temetője - újabb King adaptáció, horror ékezik!

- Mary Shelley - Mit várunk link: ITT

- Pezsgő és macaron - francia komédia.

- Shazam - a DC új szuperhős filmje, a trailer alapján most családi komédiára gyúrnak. Picit félek is tőle...

DVD:

- BÚÉK

- Napszállta

- Aquaman

- A Diótörő és a négy birodalom

Hologram a királynak

Válságos, új életre találós, más világos.

Alan Clay mindent elvesztett, ami fontos volt számára. Sikeres üzletember volt, csinos feleséggel, nagy házzal és egy lányra, akire büszke lehetett. A cég azonban csődbe ment, a nagy háznak annyi lett, a feleség is beadta a válást. Csak a lány tart ki az apja mellett, de neki sem könnyű. Egyedül nem tudja a tandíját állni, kénytelen hologram.jpgegyetem helyett dolgozni. Alan így elvállal egy külföldi munkát: a szaúdi királynak kell eladnia az új hologram technikát. Megérkezik egy teljesen más világba, ahol állandó késéssel, mellőzöttséggel kell megküzdenie, és egy púppal a hátán. De elkezd magára találni, hála a doktornőnek, aki kezelni kezdi. Miközben alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz, visszaszerzi a magabiztosságát és újra jövőt kezd el építeni. Mert még nem késő.

Dave Eggers komoly regényeket ír, melyeket a filmipar is felfedezett magának, ha nem is lettek sikertörténetek az elkészült adaptációk. Ahogy a Kör, a Hologram sem robbantott kasszát, éppen ellenkezőleg. Pedig, látszólag minden megvolt mindkét esetben. Egy sikeres regény az alap, van mondanivalója a történetnek, és van benne sztárszínész.

A Hologram a királynak egyszerre egy kortárs dráma az öregedésről és az újrakezdés nehézségeiről, de közben egy finom humorú komédia is, amiben a hősre sok új felfedezni való és új barátok várnak.

A cselekmény nem pörög, de vannak történések és konfliktusok. Az, hogy ezek mennyire kicsinyesnek tűnnek, már más lapra tartozik. Alan be akar jutni a kapcsolattartóhoz, de mindig lerázzák. Meleg van. Nem sikerül otthon, késsel kikezelnie a hátát – erre a jelenetsorra inkább nem is reagálnék. Kb. olyan volt, mint amikor Doktor House a saját lába operálásába kezdett, csak Alan szakképzetlen is ráadásul.

Van a filmnek humora. Nem fergeteges és hangosan nevetős, de azért megbújik a sorok között. Adott egy bőbeszédű taxisofőr, aki keveri magának a feszültséget. Eszembe is jutott róla Deadpool taxis haverja, itt körülbelül ugyanaz a figura van, csak ő nem egy zsoldos gyilkossal köt barátságot, hanem Tom Hanks helyi megfelelőjével, így neki nem az erőszak lesz majd a válasz élete vészhelyzeteire.

Ha már Hanks, akkor nézzük a karaktereket! Alan az a fickó, akit Hanks előszeretettel játszik. Egy jó ember, akinek ugyan az elején kicsúszott a lába alól a talaj, de aztán magára talál. Aki adni tud a környezetében levőknek, aki épít, és nem rombol. Érdekes alak Zahra is, aki arab nő létére megtalálta a kiutat sok tekintetben a vallás és szokások szorításából. Komoly szakmája van, orvos. Át tud lépni a mában haszontalan, régi szokásokon és még azt is meg meri lépni, hogy viszonyt kezd a férfi főszereplővel.

A casting is erős volt, Hanks simán elviszi az egészet a hátán.

Akkor mégis, mi volt az, ami nem tetszett? Nem tudtam azonosulni a karakterekkel, főleg nem a főszereplővel. Az egész válság, amin keresztülmegy, az élet újrakezdése már idősebb korban, nem kötött le. Keserédes a hangulata, és ugyan pozitív a film végcsengése, de mégsem az a film, amin jól szórakoznék.

A regény még vissza van, azt még el akarom olvasni, de a filmből ennyi bőven elég volt.

 

Hologram a királynak - 5/2 Tom Hanks, az egésznek a mondandója tetszett, de túl keserédes, öreges az ízlésemnek.

https://www.youtube.com/watch?v=UW4OE1egbHs

A tanár

2. évad

Középiskolás, diákokon segítő, magánéletes.

Szilárd egy dolog miatt nagyon várja az évkezdést: jön vissza Klaudia. Ám szembesülnie kell vele, hogy a nő kint maradt az Államokban, és hozzáment orvos barátjához. Az iskolát is egyesítették egy másikkal, így új diákokat és tanárokat is kapnak. Az egyikük régi ismerős: Lilla, Szilárd egyetemi nagy szerelme, akit megcsalt. Miközben igyekszik visszahódítani a nőt, akinek Csaba is csapná a szelet, megint belegabalyodnak a diákok ügyes-bajos dolgaiba. A lányéba, aki azért kezdett el agresszívan fogyókúrázni, hogy felfigyeljen rá egy fiú. A fiúéba, aki inkább hajléktalan lenne, minthogy megpróbáljon kijönni az apjával, aki nem önmaga, mióta a felesége elhagyta. A szerelmespáréba, akik annyira szeretik egymást, hogy a lány segítségből még veszélyes munkát is vállalna egy éjszakai klubban.a_tanar.jpg

Nem pozitív dolgokkal hívta fel magára a figyelmet a sorozat második évadja. A női főszereplőt, Ubrankovics Júliát lecserélték, és megindult a találgatás és sárdobálás, miért. Bár azt mondják, rossz reklám nincs, mégsem ezzel kellene azonosítani a sorozatot.

Ám ennél is nagyobb baj, hogy maga a sorozat is gyengébb lett az első évad óta. Mivel minden részben kell egy komolyabb kamasz gond, amibe Szilárd belemászhat és segíthet, a leginkább jellemzőeket és relevánsakat már ellőtték az első évadban. Ismételni ugyanazt nem lehet, új dolgok kellenek, és ezek némelyike nem is kicsit lett semmilyen vagy nem érdekes. Kifejezetten nem tetszett például, amikor a kamaszlány összejön a fiúval, aki tetszett neki, ezzel meg is lett oldva minden étkezési zavara. Persze, mert elég ennyi, hogy szebbnek lássa magát, mégis, melyik bolygón? Akinek étkezési zavara van, azt ennyi nem menti meg.

Akadt egy-egy jobb rész is, de most több volt az olyan, ami nem tetszett.

Szintén negatívumként éltem meg, hogy nőtt a szappanhatás. Ugyan az első évadban is kiemelten fontos volt, hogy Szilárd és Claudia között mi alakul, de Szilárd és Lilla között ez sokszorosan igaz. Sokkal szívesebben néztem az iskolai eseményeket, mint a tanárok násztáncát. Nyomorult Csabát nem is említem, mert az komolyan fájt. Annál még az is jobb volt, mikor Rácz igazgató kellett, hogy szembenézzen az alkoholizmussal.

Külsőségeit tekintve magyar sorozathoz képest egész sok helyszínen forgattak, és odafigyeltek a díszletekre. Egyrészt, ott volt az iskola, amiből egy osztálytermet, a folyosót, a szertárt és a kémia termet is többet mutatták. Szilárd lakása. Egy-egy szórakozóhely. Ok, visszavonom. Inkább ügyesek voltak, mint sok helyszínt használtak. Többnek éreztem, mint amennyit most össze tudok szedni.

Az alapstáb maradt, a már említett szereplő cserét leszámítva. Trokán Nóra jobban tetszett, mint amit elsőre vártam. Ugyan Lilla karaktere kicsit karót nyelt, de Trokán Nóra beleillett a stábba. Továbbra is Anger Zsolt kapja a legjobb beszólásokat. Ami viszont egyre jobban zavar, a Nagy Ervin sztárolás. Több olyan jelenetet is találtam, ami arra volt kihegyezve, hogy milyen menő, helyes, kívánatos a színész. Némelyik kifejezetten fájdalmas lett: a póló nélküli tűzoltás, az egyenesen fájdalmas volt.

Összességében nem ér az Aranyélet kisujjáig sem, de még mindig nézhetőbb, mint az eszement falusiak kalandjai, akik a csatornán a helyére érkeztek.

 

A tanár - 5/3 még mindig akadnak ismert színészek, de a minőség esett. A heti esetek gyengébbek.

https://www.youtube.com/watch?v=XZPdpomaOiQ

SpoilerZóna

Hotel Artemis

1_2.jpeg2028, egy rablás rosszul sül el. A sérült rablóknak menekülni kell, és a vezérnek van egy ötlete. Az Artemis. Egy olyan speciális kórház és menedék, ami a világ szeme elől rejtve van, és ahol a tagok diszkrécióra, orvosi ellátásra és biztonságra találnak. Sherman és öccse tagok, ők bebocsátást nyernek.

A Nővér ellátja őket, kiosztja a szobáikat is. Sherman kisebb sérülésekkel megúszta, de az öccsének új szervet is kellett nyomtatni.

Ahogy Sherman szétnéz, találkozik két másik érkezettel is. Egy amerikai fegyverkereskedővel, aki kikezdene a női vendéggel. Nem sejti, hogy Nizza profi bérgyilkos, aki csak fontos embereket öl és nem kegyelmez. Sherman és a lány közös múlttal is rendelkezik, de szétváltak útjaik, amikor a nő Európába ment a nagy munkákért, Sherman pedig itt ragadt. Nizza most is fejtegeti, Sherman sokkal többre lenne képes, ha az öccse nem húzná mindig vissza.4_20.jpg

Közben látjuk, ahogy a nővér a múltjával küzd. Az utcákon komoly zavargások vannak, egy fiatal rendőrnő kér bebocsátást az Artemisbe. A Nővér, Jean segítője tiltakozása ellenére behozza a nőt és ellátja. Gyerekként ismerte még, Jean fiának volt a játszótársa. A fiú emléke kísérti még mindig a nőt. Kamaszként drogos lett, belőve a tengernél kódorgott, és megfulladt.

3_23.jpgA hely tulaja, a Farkaskirály is jönne egy sérülést elláttatni. Jean úgy intézi, hogy a rendőrt kicsempésszék, mire a férfi érkezik. Akinek a legkisebb fia és bandája a kísérője, akik igencsak nehezményezik, hogy egyedül Franklin mehet be a létesítménybe, nekik kint kell várni. Míg Jean ellátja, a gyógyszerek hatására a férfi beszédes lesz. Jean rájön, hogy van egy titka. Róla és a fiáról. Több gyógyszert ad neki, és így rájön, a fia nem drogos volt, hanem autótolvaj. Pont Franklin kocsiját kötötte el, aki ezért vízbe ölette, balesetnek álcáztatta.

Nizza ide is dolgozni jött, Franklin a célpontja. Jean így már semmit nem tesz, hogy megmentse. Amíg Nizza ügyködése miatt nincs áram, Sherman öccse a lélegeztető gép nélkül életét veszti.2_22.jpg

Franklin fia és emberei azonban be akarnak törni, kitör a káosz. A sérült Sherman és Jean igyekeznek megszökni, míg Nizza kárpótlásul Everest hűségből fedezik az útjuk. Kint elválnak útjaik - Jean megy embereknek segíteni, míg Sherman menekül.

Papás babás

Óvodás, szerelmet visszahódítós, örök gyerekes.

Adrian élete szerelmét vette feleségül, és boldog is az életében. Maude ellenben egyre elégedetlenebb és boldogtalanabb. A férje egy örök gyerek, aki mellett minden teher a nőre hárul. Elege is lesz ebből, és beadja a papas_babas.jpgválást. Hamar össze is szed egy új barátot, éppen csak a lakáson nem tud megosztozni Adriannel. Aki a nőt is vissza akarja kapni, de bosszantani is akarja kicsit, mivel olyan élhetetlennek tartja őt. Kitalálja, hogy gyerekcsősz lesz. Testvére két kisgyerekével kezd, de hamarosan több környékbeli gyerekre is ő vigyáz napközben. Bár csak bosszantásnak indult az akció, lassan a szívéhez nőnek a kicsik, és elkezd komolyodni a maga bolondos módján. Lassan Maude is felteszi magának a kérdést, hogy Adrian képes lehet-e a változásra, és van-e még esélye kettejüknek.

Miért nem találok újabban olyan francia komédiát, ami igazán tetszik? Ez már a sokadik, ami csalódást okozott. Pedig nem voltak nagy elvárásaim, sejtettem, hogy egy olyan film, ami tele lesz bölcsődés kicsikkel, nem igazán az én fogamra való. De sikerült alulteljesíteni!

Kezdjük rögtön a történettel. A felek közti alapkonfliktus érthető. A nő megkomolyodott, felelős felnőtt életet akar élni, amit a férfi nem tud és nem is akar megadni neki. Válnak. Még azt is elhiszem, hogy egyelőre csak ágytól, asztaltól, mert természetesen mindketten ragaszkodnak a kész főnyeremény párizsi lakáshoz. De hogy kerül a képbe pillanatok alatt Renaud? Egyik percben még házasokként élnek együtt, a következőben Maude már Renaud párjaként vonul a lakásban.

Különben is, tényleg annyira szabadosak a franciák, hogy egy komoly férfi simán összeköltözik egy még házas nővel, akinek a férje is abban a lakásban él? Még ő a jó fej, a férj védelmében beszél a nő ellenében? Arnaud ezek szerint vagy egy eltévedt angyal, vagy balek szinten jó ember. Akiknek meg nem terem babér, mint tudjuk.

Majd jön a gyerekgondozás ötlete. Ezt szánták poénosnak, de nem sikerültek viccesre a jelenetek. Amikor a gyerek mindent összekakil, az nálam inkább az undorító kategória, nem a vicces. Ha belegondolok, talán két ötlet volt, ami tetszett. Az egyik a gyerekek lefárasztása a parkban, amikor tulajdonképpen szánhúzó kutyaképzést kaptak. A másik Maude képregénye, amennyit mutattak belőle, elég jópofa rajzoknak tűntek.

Romantikus filmnek sem működik, mert nem romantikus. Amilyen romantikus gesztusokat tesznek, az már a szánalmas kategóriába esik. Azok a tetoválások… Az sem jobb, ahogy a végén Maud felvezeti, mitől gondolta azt, hogy újra együtt kellene lenniük. Arról még annyira sem jut eszembe a szerelem és a romantika, mint a tetoválásról.

Olyan rossz a helyzet, hogy a végére betett képregényes blokk önmagában viccesebb lett, mint különben az egész film. Ami azért elgondolkodtató.

Nem egy jó film, ami látszik azon is, hogy egyetlen ismertebb színész sincs benne. OK, Laurence Arné másban is feltűnt már, de a Dany Boon filmek kétlem, hogy felírnák a nagyok közé. Maradnak neki az ilyen… gyenge komédiák.

Az üzenete se tetszett. Egy megromlott kapcsolatot nagyon nem gyerekkel kellene javítani.

Röviden: nekem nem tetszett. Se nem vicces, se nem kedves, csak fárasztó.

 

Papás babás - 5/2 nem találtam viccesnek, nem éreztem aranyosnak, pár ötlet mellett csak fárasztani tudott.

https://www.youtube.com/watch?v=IAP5xBENhHs

Shameless

9. évad

Családos, rossz környékes, ügyeskedős.shameless.jpg

A Gallagher család minden tagja próbál küzdeni, még a legkisebb is. Ha már vissza kell mennie az állami iskolába, legalább legyen pár barátja és lehetősége. Carl egy új barátnő, aki nem mellesleg egy katonatiszt lánya, oldalán igyekszik katonai főiskolára bekerülni. Közben balhékba is keverednek, és Frank is mindig csak uszítja a fiát. Lip egy ideig a lelépő barátnője unokahúgára vigyáz, majd se veled, se nélküled kapcsolatba kezd a főnöke sógornőjével. A lány kellően őrült, néha maguk sem tudják, hogy állnak egymással. Ian szembenéz magával, és felelős döntést hoz a múltban történtekről. Fiona úgy érzi, végre révbe ért. Van egy bérháza, jó barátja, már jövőt tervez – míg minden össze nem omlik. Úgy elhagyja magát, ahogy soha még. Debbie veszi át a házi teendőket, és a család próbál segíteni Fionának. Kivéve Franket, aki éppen egy őrült barátnőt próbál megtartani és a Hobo Ember lenni.

Ez a sorozat gyomrot igényel. Olyan őrült dolgok vannak benne, hogy ha tényleg belegondolunk, nem is tudom, sírni kellene-e rajta, vagy nevetni. Ok, talán nem annyira merész és tabudöntő, mint a kezdetekben, de azért még mindig visznek be gyomrosokat, miközben figyelnek arra, hogy a sorozat komédia maradjon, ne csússzanak nagyon drámába.

Az idei évadban is hoztak be nehéz kérdéseket. Ott van Xan esete, akit a drogos anyja rendszeresen hátrahagy, és a lánynak semmilyen biztos pont nem jut az életében. Lip próbál a támasza lenni, de ezt meg a rendszer nem engedi. Miért is lakjon családban, olyan emberekkel, akik figyelnek rá, ha be lehet dugni egy árvaházba is? Vagy, ott volt a Hobo verseny. Kihoztak egy új sört, aminek a cég reklámarcot keresett. Lecsúszott, részeges alakokat, akiket aztán durván versenyeztettek is. Látszólag vicces, ahogy pl. koldulni küldik őket, de ha mélyebbre nézünk, nagyon erős társadalomkritika volt benne. Hogyan lesz a reklám miatt mindenki eladó és beteg. Egy az egyben megmutatják, mennyire mélyen van az a réteg, aki ebben játszik, de az is, akit ez szórakoztat.

Ingrid, aki komolyan beteg. Tulajdonképpen őrült, aki maga is pszichológus, és más betegeket kezel. Nem is értettem, hogy engedheti a rendszer, hogy a hozzá hasonlók szabadon bóklásszanak. Minimum rendszeres felügyeletre szorulna, nem élni bele a világba.

Akadtak persze könnyedebb, humorral operáló konfliktusok is. Lip és Carl kapcsolatai is a könnyedebb vonalat képviselik, ahogy Vi és Kevin mindennapjai is.

Jó dolgokat találtak ki az évadban, talán Fiona teljes leépülése volt sok. Már annyi mindent túlélt, szerintem komolyabbakat is, mint ami itt történt vele, és most zuhant össze. De legyen, zuhanjon meg. De ne épüljön akkor ilyen könnyen fel! Amilyen mélyen volt, én nem hittem el, hogy csupán egy döntéssel, jobban lesz, össze is tudta rakni magát.

A sorozatnak még mindig jót tesz, hogy ennyire sok testvér története. Sok történetet el lehet mesélni, és ha valakihez nincs ötlet, vagy mást forgat, előtérbe tolnak mást. Így pörgött végig az évad, nem lehetett unatkozni, mindig zajlottak az események.

A színészek már nagyon egyek a karaktereikkel, és ismert színészek is felbukkannak egy-egy mellékszerepben. Most Katey Sagal jutalomjáték volt az őrült Ingrid karakterével.

Bár furcsa lesz a csapat Fiona nélkül, várom, mit találnak ki a 10. évadra.

 

Shameless - 5/4 néhol drámai, máskor vicces, talán már nem olyan polgárpukkasztó, de még mindig üt.

https://www.youtube.com/watch?v=Xyus5REdmLI

süti beállítások módosítása