Minden napra egy film

Minden napra egy film

Heti meglepetés

2019. január 01. - BBerni86

A BBC év végi/év eleji adaptációja is elkezdődött. 6 részben követhetjük nyomon, mit kezdtek Victor Hugo klasszikusával, a Nyomorultakkal. Regényben nagy kedvencem, én tuti nézni is fogom! És ti?

Homecoming

1. évad

Orvosi kísérletes, terápiás, katonás.

Heidi terapeuta volt, aki hazatérő katonákkal foglalkozott. Az üléseken igyekezett segíteni a traumáik kezelésében, hogy aztán hazatérhessenek, és teljes emberként folytathassák az életüket. Pár hónappal később Heidi pincérnő a szülővárosában. Egy nyomozó keresi meg, aki a Homecoming keretei között végzett munkájára kíváncsi. Különösen arra, ami egy Walter Cruz nevű katonával történt. Heidi kénytelen rádöbbenni, hogy nem emlékszik a férfira, ahogy a munkájára sem. Hónapok estek ki neki. Ahogy kutakodni kezd, és jönnek vissza az emlékei, egy olyan összeesküvésre bukkan, melyben kihasználták az embereket, gyógyszerekkel kísérleteztek és ártottak. De itt az ideje, hogy végre tegyen valamit, és rájöjjön, mi történt Walterral.homecoming.jpg

Miért nem volt 2018-ban Mr. Robot évad? Hiszen annyira egyedi sorozat volt, olyan jó kritikái és rajongótábora van, hogy nem lehetett rájönni. A válasz ez a sorozat, a Homecoming. Ami 10 részes lett, és abszolút Sam Esmail munkája, aki e sorozaton dolgozott 2018-ban, és nem a Mr. Robot új évadán (legalább Rami Malek mozit forgathatott, és lett nekünk egy Bohém rapszódiánk).

Aki ismeri a hacker és összeesküvéses sorozatot, nagyon hamar otthon érezheti magát e sorozat keretei között is, bár látszólag nincs közös pontja Esmail másik sorozatával. Ebben hazaérkező fiatal veteránok vannak, abban üzletemberek és anarchisták. A Homecoming terápiás kereteket kap, a Mr. Robot már szinte naplószerű.

De aztán mélyebbre ásunk, és bizony a tartalomban vannak hasonló vonások. Mindkettőben megjelenik a gonosz vállalat képe, csak éppen más szinten mozognak. Az E-Corp, az Evil, a Mr. Robot hősének szemében a megtestesült Sátán, amivel fel is veszi a harcot. A Homecoming mögötti vállalat látszólag remek cég, segíteni akar, köztiszteletben áll. De a felszín mögött itt is mennek a nagyon komoly intrikák és korrupció.

Aztán, a Mr. Robot meghatározó eleme egy mentális betegség. Itt alapból pszichésen sérült embereket kezelnek, amit tetéznek egy rejtéllyel. Párhuzamosan látjuk, hogy dolgozott 1 éve a vállalatnál Heidi, és most hogyan pincérnő, valósággal agymosottként. Van egy rejtély: mi történt és miért?

A sorozat nagyon szépen építkezik, és a 10 rész alatt fokozatosan mutatja meg, hogy jutottunk egyik állapotból a másikba. Csavaros, logikus, és benne az összeesküvős, gonosz vállalatos feeling, amit már ismerünk Esmail kelléktárából. Mindig építi kicsit a történetet mindkét szálon, mindig hoz bele valami meglepő elemet, és jól használ thriller, orvosos zsánereket.

Ki kell emelni, vizuálisan is mennyire erős a Homecoming. Egyedi, néha szinte fullasztó atmoszférája van, és nagyon a rendezőre jellemző képei. Ismét csak azt tudom mondani, aki a Mr. Robot nézője, nagyon otthonos lesz neki a közeg.

Nem utolsó sorban csodás a casting. Julia Roberts játssza a főszerepet, aki már nagyon megválogatja, mihez adja a nevét. De Bobby Cannavale, Sissy Spacek se rossz választás.

Talán nagyon a Mr. Robot mellé teszem, de nehogy azt higgye bárki, hogy ez annak a sorozatnak a lopása. Egyáltalán nem, csak a készítő kézjegye szépen rajt van mindkettőn.

 

Homecoming - 5/4 érdekes a történet, egyedi a kivitelezés, és sztárok játsszák a főszerepeket. Élményt nyújt.

https://www.youtube.com/watch?v=9WJSdpE-sJQ

5 film, amit látnod kell

Top Blog

Avagy, mi volt az a 10 film, aminek a bejegyzését legtöbbet megnéztétek?

10: Legendás állatok 2.

9: Red Tails - Különleges légiosztag

8: Gengszterzsaruk

7: Első gyilkosság

6: A Diótörő és a négy birodalom

5: Gyilkos elmék - 13. évad

4: A Grincs

3: The little drummer girl

2: Így csajozz egy földönkívülivel

1: Outlaw king

A címek linkek, eléritek onnan a filmes bejegyzéseket, ha valami nem rémlene.

Tizenkét hónap

Mesés, varázslatos, virágszedős, kedvességre nevelős.

Beköszöntött a tél, de a szegény kis árva lány most is az erdőt járja. Mostohája és annak lánya vele hozatnak gallyakat a tűzre, ahogy minden mást is vele végeztetnek el. Éppen egy új feladatot találtak ki neki: a királynő kihirdette, hogy aki szed neki egy kosár hóvirágot, cserébe bundát, aranyat és egy szánkózást érdemel ki vele. Az árvának kell szilveszter éjjelén, a legnagyobb hóviharban virágokat keresnie az erdőn. Ő ott 12 testvérbe botlik, tizenket_honap.jpgakik jól ismerik jó lelkét és szorgalmát, egész évben látják, hogyan dolgozik. Az egyik fiatal testvér, Április nem csak egy órányi tavaszt és virágokat ad a lánynak, hanem a gyűrűjét is neki ajándékozza, szerelmi zálogként. Ám a gonosz mostoha nem csak a virágokat veszi el a lánytól, és a hazugságait a királynő előtt is vele akarja megfizettetni.

Nagyon kerestem egy filmet, amit a mai napra lehet időzíteni. A Szilveszter éjjel nagyon nem tartozik azok közé, amiket szívesen nézek, és a BUÉK-ot még nem láttam, így ez a mese került az utamba. Benne van a 12 hónap, az egész év, amellyel szilveszterkor vethetünk számot. Talán nem a legújabb és legszebb, de egyszer meg lehet nézni.

Mert a mese alapja aranyos és a gyerekeknek szánt üzenetet szépen átadja. Benne van, hogy a jó viselkedés elnyeri a jutalmát, míg a gonoszoknak majd meg kell fizetni az álnokságukért. Parancs helyett kérni tanít. És az örökigazság is benne van, hogy az évben mindennek megvan a maga ideje. Megvan a tél, a tavasz, a nyár és az ősz szépsége is, de mindnek a maga idejében. Ugyan ez utóbbit összezavarodó természetünk már nem prezentálja olyan szépen, de elméletben működik ez az igazság.

A casting is elviselhető lett, látszatra mindenki olyan, amilyennek a szerepe szerint lennie kell. A jó árva csinos, szép szőke, míg a mostoha és a lánya lényegesen rondábbak a jobb ruháik ellenére is. Talán csak a királynő alakja nem tetszett: nagyon kislánynak mondják, úgy is viselkedik, de nem annyira fiatal a színésznő, aki játssza. Szerintem nyugodtan lehetett volna fiatalabb lány is a szerepben, de ebben a tekintetben ez a legnagyobb bajom.

Sajnos, a külsőségek annál jobban bántották a szememet. Nem lehet nem észrevenni, mennyire mű minden. Nagyon látni, hogy a teljes filmet stúdióban, díszletek között vették fel. A műfák szabályosan irritáltak. De a Hold még rosszabb volt – egy férfi járkál egy létrán, kezében egy lámpással.

Ok, régi mesefilm, nem volt még CGI és láthatóan tévére szánták, de komolyan ennél kreatívabb nem jutott az eszükbe? Létrás ember lámpással, jaj.

A kosztümök se jobbak. Nincs olyan karakter, akinek tetszett volna a ruhatára. Annyira látszik ezeken is a műség, hogy az már fájdalmas. Mintha egy vidéki színtársulat bénább ruhái közül lenne összeválogatva. A hónapok ruhái különösen zavarták a szemem.

De valahol ezek egyike sem számít. Ez mese, aminek túl kell látni az ilyen külsőségein, ha a mesefilm ezt nem is könnyíti meg nekünk. Tartalma és üzenete van, egy mesejáték, aminek saját korában sem az lehetett a célja, hogy az emberek leesett állal kövessék.

Alapvetően a gyerekeknek szánták, nekik szólnak a poénok és a tanulságok is, a képzeletük pótolhatja, ami technikailag nincs a filmben.

 

Tizenkét hónap - 5/3 a mese aranyos, gyerekeknek tanulságos, de a kivitelezés bántóan béna.

A Youtube-on nem találtam a trailerét, de a fenti képen látjátok, kb. milyen lett.

Aranyélet

3. évad

Korrupciós, családos, botrányos, küzdelmes.aranyelet.jpg

A Miklósi család látszólag sínre került. Mira egyetemre jár, Márk a barátnőjével, Biankával vezet egy strandot. Janka polgármesternek választatná magát, hogy Attila és Gáll Feri terve egy arab tőkéből is épülő vízi centrumról megvalósulhasson. A felszín alatt azonban komoly gondok vannak: Janka terhes, és mivel gyanítja, hogy a baba apja Hollós, abortuszt tervez. Attila lassan kénytelen ráébredni, hogy Janka még mindig csak kihasználja, manipulálja és hazudik neki. Márk bosszút akar állni az apján, ahogy Bianka is a sajátján. Mira meg az egész korrupt rendszert borítani akarja, és ügyész barátjával nyomoz a családja után. Egyikük sem sejti még, hogy itt a végelszámolás ideje, amikor mindenkinek meg kell fizetnie a bűneiért, és szembenézni az aranyélet árnyoldalával.

Ez volt az a magyar sorozat, amit minőségnek lehetett nevezni itthon. Nagyon durva volt a mondandója, remek színészekkel forgott, és minden társadalmi és szociális üzenete mellett szórakoztató is volt. Nem hiába volt díjeső és hype körötte.

A 3. évad sajnos azt az utat folytatja, amire már a 2. évad is rálépett. A mindennapok valósága, ami a sorozatot nézve tényleg az emberbe mart, egyre messzebb úszik. Ez már egy olyan világ rajza lesz, ami a mindennapi életünktől messze esik. Készséggel elhiszem, hogy olyan korrupt politikusok járnak az utcákon, mint Zsuzsa. Hogy a tendereket úgy manipulálják kedvükre a nagyvállalkozók, ahogy azt Feri teszi. De ez már olyan szintű gengszterség, ami szinte a mese tartományba esik.

Még a fülembe cseng, amit Janka mondott az első évadban arról, hogy bűnözésből élnek. Akkor még pitibb szélhámosságokból. Akkor úgy kellett élni, most lehet így is. Ennek a valóság eleme veszett el nekem erre az évadra.

Persze, szórakoztató így is. Izgalmas, fordulatos, de már nem olyan hiteles. Nézzük csak a szereplőket! Egyszerűen felfoghatatlan, amin ezek a kamaszok keresztülmennek. Mira, aki a jó kislány mintapéldája volt, erre az évadra gyilkossá válik.

A karakterek kezelésében pedig a végjáték még a nagyon durva. Egy rész alatt olyan jellemfejlődést produkálnak, amit 3 évad alatt nem tudtak megtenni. Ki hiszi el, hogy Janka, aki a sorozat gonosz boszorkánya volt, képes begyújtani 10 millió eurót? Én nem hiszem el, ahogy a végére megrajzolt panel idillt sem. Erről jut eszembe: szerintetek a kislány, akit a végén Mira lányaként mutatnak, igazából a húga, Enikő? Nekem ez nem volt egyértelmű.

Ha már a csavarok. Nem is tudom, milyen érzéseket kelt bennem, amit Hollós karakterével tettek. Közönség kedvenc figura volt, és most egy olyan történet derül ki róla, amiről simán azt mondanám, hogy átírja az egész sorozatot. Most komolyan ő az Aranyélet sátáni intrikusa? Ezt még emésztenem kell.

De tetszett, ahogy visszahozták Miklósi Tibor karakterét. Nagyon jóra sikerült az utolsó előtti rész, ami rendezésre se semmi, nagyon jó kis thriller rész lett, tele feszültséggel.

A casting még mindig iszonyat erős, és a színészek láthatólag sokat bele is tettek az alakításukba. (Ha nem is mindig hiteles, amilyen fejlődésen átmennek.)

A sorozat ezzel elköszönt, és bár az első évadot nem érték el, korrekt magyar sorozat volt.

 

Aranyélet - 5/3,5 a valóság íz helyett megy át mesébe, továbbra is erős casting mellett. Szórakoztató.

https://www.youtube.com/watch?v=_M0S3Kruztc

Várható heti megjelenések

Mozi:

- A tanítónő - egy óvodai tanárnő rábukkan egy tehetséges 5 évesre, és mindent kockára is tesz, hogy a gyerek szárnyalhasson. Dramedy.

- Asterix - A varázsital titka - a gall mesehősök újabb animációban térnek vissza.

- Creed 2. - Rocky, Drago és az új karakterek is visszatérnek e sportfilmben. Mit várunk link itt.

- Kezedben a sorsod - zenés, sorsmegváltós, nekem nagyon bejön. Adott egy tizenéves fiú, akinek isten áldotta tehetsége van a zongorához. De bajba kerül, és a börtönt csak úgy kerülheti el, ha bevállalja a konzervatóriumot. De az a világ és a sajátja, teljesen más. Mi lesz ebből?

- Mindenki tudja - európai, drámának tűnik. A szereposztás erős. Családi esküvőre utaznak benne haza, és sok minden felszínre kerül.

- Végtelen útvesztő - szabadulós horror, most elég sok ilyesmit forgattak. Ebben is egy játékot kell túlélni.

DVD:

- Barátom, Róbert Gida

- Őrült, gazdag ázsiaiak

- Westworld 2. évad

Lajkó

Cigány az űrben

Kommunista rendszeres, ferde tükrös, versenyes.

Serbán Lajos, akit mindenki Lajkónak szólít, kiskora óta a csillagokról és az űrről álmodik. Meggyőződése, hogy egy nap repülni fog. A kis cigányfiút talán csak az anyja vette komolyan, aminek meg is lett az ára. A fiúcska otthoni kísérletei a rakétákkal a kerti budi, benne az anyja felrobbantásával végződtek. Felnőve a helyi TSZ pilótája, de többről álmodik. Mikor bejön a szovjet sereg, hamarosan az oroszoknál találja magát, akik keresik az embert, akit fellőhetnek az űrbe. Több jelöltjük is akad, mint az ellenforradalmár vagy a náci lány. Helga lajko.jpgmegtetszik Lajkónak, így miközben a versenyben le akarja győzni, mellette udvarol is neki. Ám végül rá kell jönnie, hogy mekkora átverés minden, és ennek a történetnek nem lesz happy end a vége.

Ez a bekezdés egy minimálisan spoileres, szólok előre. Még látatlanba, amikor csak a film címét hallottam, már akkor az ugrott be, hogy Lajka kutya is volt kint az űrben, hála a szovjeteknek. Lajka, Lajkó – nagyon hasonló. A film koncepciója alapján nem is véletlenül. De ezzel be is fejezetem az utalgatást.

A film. Ennek nem komédiának kellett volna lennie? Néztem, vártam a poénokat, és egyszerűen nem találtam egyet sem. Ami volt, azt meg inkább nem nevezném minőségi humornak. Számomra nem vicces, hogy Mengele milyen lányokat nevelgetett fel, vagy éppen űrversenynek tekinteni azt, hogy ki meddig bír feküdni egy koporsóban. De nem ez a legalja… Ahhoz várni kellett a nagy csók napra, amiről nem is mesélek többet, annyira idióta egy ötlet, és kiakasztó vicces helyett.

Ha nem komédia, akkor mi? Nagyon halványan érzékeltem, hogy a Tanú lebeghetett a készítők szeme előtt. Csak abban tényleg sikerült kifejezni, milyen abszurd volt az a kommunista rendszer. Itt meg csak erőlködnek ugyanezért. Érezni, mikor akarnak a rendszerre bökni egyet, és mikor kellene észrevennünk az utalást. De egyszerűen nem találóak! Mint a csók.

Vizuálisan is erőltetettek az ilyen próbálkozásaik. Már a film elején találtam egyet, ami jobb lett volna, ha nincs is. Ahogy Lajkó légballonját a szovjetek lelövik, és ott áll majd a ballon anyaga közepén, ami pont úgy fest, mint a magyar zászló középen kivágva. Nekem beugrott ebből a forradalmi szimbólum, de ötletesség helyett feleslegesnek és erőltetettnek éreztem.

Látszik az is, mennyire kis pénzből forgott a film. Ezt néhol ötletesen védik ki, és pl. dokumentumfilmesnek tűnő bevágásokkal színesítik a palettát. Máshol csak fáj a bénaság, mint az asztronauta jelöltek ruhája esetében. Az űrruha se jobb.

Döbbenetes, hogy a történet ellenére milyen nevek vannak a stáblistán. Trokán Nóra, Papadimitriu Athina, Szirtes Ági… vagyis, ezt valaki mégiscsak komolyan gondolhatta. De messze nem sikerült nekik egy magyar First Man.

El is gondolkodtam, hogy idén láttam-e igazán jó magyar filmet. A Valami Amerika 3 nekem csalódás volt, a Kincsemet bírom, de szerintem az már régebbi. Mi volt még? Csak az Aranyélet ugrik be, de az sorozat, és arról majd mesélek majd később. Maradjunk annyiban, hogy a Lajkó nekem nagy csalódás volt, és nem szívesen ajánlanám megnézésre.

 

Lajkó – Cigány az űrben - 5/2 komédia? De miért nem vicces? Szatíra? Nem elég éles. Jó színészek, gyenge sztori.

https://www.youtube.com/watch?v=s_XkUnJCP6Y

The Purge

1. évad

Gyilkosos, nyomozós, rokon mentős, konfliktuskezelős.

Jön a megtisztulás napja, amire sokaknak sokféle terve van. Jane üzletasszony, aki rég szenved attól, hogy a főnöke azért nem lépteti elő és ismeri el, mert nem hajlandó lefeküdni vele. Így, miközben egy üzleti tárgyalás alibit biztosít neki, megszervez a főnöke ellen egy bérgyilkosságot. Penelope, a gyerekkori traumáján nem tud túl lenni, és áldozatnak jelentkezik egy szektába. A bátyja, az egykori tengerészgyalogos pedig kész átgázolni a véres városon, hogy megmentse. Jenna és Rick az első gyermekét váró házaspár, akik a nagy üzletet akarják megkötni the_purge.jpgezen az estén, de helyette a múltjuk árnyaival kell szembenézniük. Miközben elszabadulnak az események, és az életükért küzdenek, az életük egy ponton összefonódik és közös lesz a harc a túlélésért.

Ez egy újfajta univerzum építés kezdete. Igaz, a Marvel erre is tett már kísérletet, de ők visszakoztak belőle. Az Agents of SHIELD az elején még laza szálakkal kapcsolódott a filmekhez, de aztán teljesen külön történetei lettek. The Purge, viszont tartozni akar a filmekhez is. Olyannyira, hogy a sorozat konkrétan ráutal a legutóbbi filmre.

Nem kell nagy összekapcsolódásra gondolni, az is érteni fogja, aki csak a filmet, vagy csak a sorozatot nézi meg. Arról van szó, hogy Penelope és Miguel akkor voltak gyerekek, amikor az első Megtisztulás éjszakája volt. Ők is ott voltak a szigeten, átélték, amiről a legutóbbi film szólt. De ennyi, nincsenek ennél konkrétabb utalások, ha emlegetik is a szigetet közben!

Jót tett a filmnek, hogy sok szereplővel indítottak és nagyon sok arcát megmutatták annak, melyik társadalmi réteg hogyan éli meg a Purge éjszakáját. Mivel ez sorozat, sokkal több minden fért el benne, mint egy filmben. Az utcák őrülete, az új üzleti élet modellek, de olyanok is, mint egy házasság próbatétele e véres világban. Volt emberi oldal, volt társadalmi üzenet, és az egész pörög.

Ezért is jó a sok karakter: nem lesznek unalmasak, mert mindig válthatunk, és a másik szereplővel történt izgalmas történések feldobják újra és újra a részeket.

Tetszett az is, ahogy a karaktereket kezelik. Szimpatikusak, lehet drukkolni nekik, de senkiről nem mondható el, hogy ártatlan bárányka vagy klasszikus hős lenne. Mindenkinek van egy sötétebb oldala, egy komoly titka vagy egy lezáratlan konfliktusa. De ettől izgalmasak – igazából senki se csak jó vagy rossz, és ezt ezek a karakterek szépen megjelenítik.

Mivel elég sokan vannak, lehet majd kedvenceket is választani. Nekem a Betancourt házaspár lett az. De mielőtt bárki is választana magának kedvencet, hadd álljon itt egy figyelmeztetést! Ez egy thriller – horror sorozat, amiben emberek szabadon ölik egymást. Ez alól a főszereplők sem kivételek, így készüljetek arra is, hogy nagyon sokan nem élik meg a sorozat záró jelentét, amiben megmutatják, ki mit csinál 1 évvel később.

A látványvilága simán eléri azt a szintet, amit a filmekbe is beletettek. Elég sok helyszín, külső és belső is. A halálok talán nem olyan brutálisak, de nem is kellettek. Nekem az is elég megrázó volt, amikor valaki, akit bírtam, kap egy haslövést, aztán elvérzik. Nem kellett a hatáshoz belezés vagy valami még gyomorforgatóbb.

Elég jól ment, hogy berendeljék a 2. évadot, így majd jövőre is megyünk írtani. Jöttök ti is?

 

The Purge - 5/4 több szál szépen összeér, horror és thriller is, és még a filmekbe is beleillik. Izgalmas.

https://www.youtube.com/watch?v=avtGUh2oMZA

SpoilerZóna

Apostle

A héten láttam egy filmet, amibe akadt bőven csavar. A teljesség igénye nélkül következzenek az Apostle csavarjai:

Egy férfi utazik, egy zsaroló levélre válaszolva. A húgát elrabolta egy szekta, és váltságdíjat kérnek érte. A lány bátyja, Thomas a levéllel igyekszik bejutni a szigetre. Észreveszi, hogy az ő meghívő levele meg van jelölve, így a berakodás előtt összeütközik egy idősebb férfival, és elcseréli a jegyeket.

Meg is lesz az eredmény: a férfi táskáját megjelölik, a közösségbe érve félrevonják, és nagy titokban kivallatják, 2.jpegmegkínozzák és átkutatják a holmiját. Rájönnek, hogy nem őt várták. Megölik, senki nem tudhatja mit tettek, és megegyeznek, hogy megkeresik a közéjük beépülő idegent.

Közben Thomas már nagyban kutatja a titkaikat. Két segítőre lel: egyik éjjel észrevette, hogy a fiatal Jeremy és Ffion tilosban kint jártak, és együtt. A 6.jpgfiúnak segítenie kell neki a hallgatásáért cserébe. A közösség vezetőjének lánya, Andrea pedig ártatlan teremtés, aki feltételezni sem tudja, hogy az apja és a közösség vezetői olyan dolgokra lennének képesek, amit Thomas állít.

Andrea lesz Thomas bizalmasa, akinek elmeséli azt is, ami az ő titka. Egykor ő is olyan hívő volt, mint a lány. Olyannyira, hogy papként Kínában ment téríteni. De ott a helyiek elkapták, durván megkínozták, és a hitét elvesztette. Az apja számára meghalt a fia, de ő kötődik a családjához, elsősorban a húgához, akit itt tartanak fogva.

7.jpgFfion bizalmasa is Andrea lesz. A lány gyanítja, hogy teherbe esett. Jeremy rég a szerelme, pár hónapja a szeretője is. Közös életet terveznek, a fiú otthont akar építeni maguknak. Ffion azt szeretné tudni, hogy lehet biztos benne, hogy gyereke lesz. Titokban elvégzi a vizsgálatot, nem is sejti, hogy az apja mennyire leskelődik utána. Jeremyt is beavatja, gyerekük lesz. A fiú apja elhagyná a közösséget a fiával, és a hírt hallva Jeremynek természetes, hogy a lányt is magukkal viszik.

Míg elszalad előkészíteni a dolgokat, Quinn, Ffion apja számon kéri a lányát. Megöli, miközben kivágja belőle a 5_2.jpgmagzatot. A visszatérő Jeremyt is elkapja, és azzal vádolja, ő ölte meg a lányt. Riadót hirdet, és elrendeli a fiú purgálását. Senki nem képes leállítani. A fiút kínpadra vonják, majd Quinn egy fúróval széttrancsírozza az agyát. A visszarohanó Malcolm, Andrea apja megbüntetné, de Quinn puccsot hajt végre. Elege van belőle, hogy Malcolm nem képes meghozni a véres lépéseket, mellyel életben tarthatnák maguk. Leüti a férfit, és kikiáltja magát az új vezetőnek, aki el akarja kapni Thomast és vele is végezni.

4.pngErre az időre már Thomas felmérte, hogy a szigeten egy pogány kultuszt követnek. Egy természetistennőnek áldoznak, aki ezért cserébe termést ad nekik. De valami baj van, minden termény romlott egy ideje, sürgősen pénz kellett, ezért rabolták el a testvérét váltságdíjért. Quinn megoldása radikálisabb: ő a Miasszonyunkat vérrel és emberi hússal etetné, hogy cserébe jó termést kapjanak.

Menekülés közben az istennő rejtekhelyére esnek be. Thomas kénytelen végignézni, ahogy egy maszkos rém 3_3.jpgembereket öl, darál, majd beleerőszakolja ezt a foglyul ejtett istennőbe egy tölcséren keresztül. Thomas ki tudja szabadítani magát és a testvérét Andrea segítségével, és az istennő kérésének engedve mindent felgyújt.

Kitör a káosz. Menekülni kell. Futnak a hajókhoz. Thomas súlyosan megsérült, ő nem képes elmenni. A húgától elköszön, majd Andrea gondjára bízza, aki kimenekíti innen maguk. Thomas lassan elvérzik, míg a sérült, de élő Malcolm leül mellé. A növények lassan benövik a férfit.

süti beállítások módosítása
Mobil